Élet-Stílus

Arab szélsőségesek állhatnak a banki adathalászat mögött

admin
admin

2006. 12. 08. 08:13

Egy neves magyar fordítóiroda fordította azt a levelet, amelyben ismeretlenek személyes adataik mellett banki azonosítóik és titkos kódjaik megadására kérik az ügyfeleket.

A magyarországi Erste Bank doménnevét egy szaúdi férfi, Bashar Asad regisztráltatta Szaúd-Arábiában. A Népszabadság információi szerint az oldal címét elektronikus levélben küldték szét csütörtök délelőtt magyar e-mail címekre, nem csak az Erste ügyfeleinek.

Egy budapesti fordítóiroda fordította magyarra a figyelmeztető levelet, ők állítólag már jelentkeztek ez ügyben a rendőrségen, ezt az információt azonban az NNI illetékesei nem erősítették meg, de nem is cáfolták – írja a lap, amely szerint a szálak Szaúd-Arábiába és az USA-ba vezetnek.

Biztonsági szakértők nem zárják ki, hogy a magyar bankok elleni támadások hátterében – internetes csevegőoldalakon radikális iszlamista csoportok weboldalak feltörésére toborzott – arab szélsőségesek állhatnak, avagy olyan szervezett bűnözői csoportok, amelyek azt a látszatot szeretnék kelteni a hatóságok előtt, hogy az adathalászok valamelyik iszlamista terrorszervezettel állnak kapcsolatban, nekik dolgoznak

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Hemzseg a hibáktól A Piramis

Debrecen, 2015. július 30.
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Garancsi István, a Videoton FC tulajdonosa a lelátón a labdarúgó Európa Liga-selejtezőjének harmadik fordulójában játszott Debreceni VSC - Rosenborg mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2015. július 30-án.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.