Élet-Stílus

NHL: visszavágott az Edmonton

admin
admin

2006. 12. 07. 10:40

Csütörtökre virradóra, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján az Edmonton visszavágott a Carolinának a tavalyi Stanley Kupa-döntőben elszenvedett vereségéért.

A második harmad elején Brad Winchester szerzett vezetést a hazai pályán fellépő Edmontonnak, Craig Adams ugyan hamarosan egalizált, Jason Smith idénybeli első találatával azonban újra az Oilers került lépéselőnybe. A címvédő a záró felvonásban mindent megtett az egyenlítésért, 10-szer lőtt kapura, míg az ellenfele hatszor, gólt azonban csak a hazaiak szereztek, egészen pontosan Fernando Pisani. A győzelemben fontos szerepet játszott még Jussi Markkanen is, a kapus 28 vendégkísérletnek állta útját. “Egyszerűen és okosan játszottunk ma este” – foglalta össze a lényeget az utolsó gólnál asszisztáló Jarret Stoll, az Edmonton 24 éves centere.

Az Oilersszel kapcsolatos a hír, hogy a csapattal öt Stanley Kupa-győzelmet arató 15-szörös All Star válogatott Mark Messier mezét február 27-én vonultatják vissza, amikor “A kapitány” egykori társa, Wayne Gretzky a Phoenix főedzőjeként visszatér a Rexall Place-be. A legendás, 11-es számmal ellátott szerelés méltó helyrée, Gretzky, Paul Coffey, Grant Fuhr, Jari Kurri, valamint Al Hamilton dressze mellé kerül majd. A liga örökös kanadai tabelláján második Messier (az első helyen Gretzky áll) 1979 és 1991 között erősítette az Olierst, később megfordult a New York Rangersben és a Vancouverben is, majd 2005 szereptemberében, 44 esztendősen a Rangers hokisaként hagyta abba a játékot. Egyébként New York-ban már tavaly visszavonultatták a mezét.


Joe Nieuwendyk pályafutásáról is már csak múlt időben beszélhetünk, a Florida háromszoros Stanley Kupa-győztes, olimpiai bajnok csatára krónikus hátsérülése miatt ugyanis szerdán bejelentette, többet nem lép jégre. A 40 éves kanadai center 1257 meccsen 564 gólt és 562 átadást könyvelt el.

NHL, alapszakasz, 63. játéknap:
Dallas Stars-Phoenix Coyotes 3-0
Edmonton Oilers-Carolina Hurricanes 3-1
Washington Capitals-Ottawa Senators 6-2
New Jersey Devils-Montreal Canadiens 2-1 – szétlövéssel
Anaheim Ducks-Nashville Predators 4-0

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.