Élet-Stílus

Miniszteri elismerések a Hungaroringnek

Lamperth Mónika sportért felelős önkormányzati és területfejlesztési miniszter a Hungaroring fennállásának huszadik évfordulója alkalmából eredményes tevékenysége elismeréséül miniszteri díjat adományozott a Forma-1-es pálya működtetésében, versenyek szervezésében aktívan szerepet vállaló tizenegy személynek.



A csütörtöki ünnepségen Palik László, a Hungaroring Sport Zrt. elnöke, Gaál Attila, a zrt. vezérigazgatója, Faluvégi Péter versenyigazgató, Morvai Károly pályaigazgató, Szamos Miklós sportszakmai igazgató, a zrt. szervezőbizottságában végzett tevékenységéért Dancsó Pál és Nádasdi János, valamint Dávid Sándor volt, illetve Petán Péter jelenlegi sajtófőnök, továbbá Gerstl Péter és a néhai Mester István részesült elismerésben. Gerstl később veszi át a díjat, az elhunyt Mester István helyett pedig Mester János jelent meg a csütörtöki ünnepségen.

A rendezvényen – melyen az egybegyűltek megtekintettek egy kisfilmet a Forma-1-es pálya építéséről – ott volt Frank Tamás, az Ostermann Forma-1 Kft. ügyvezető igazgatója,a Hungaroring Zrt. alelnöke is, akinek Sólyom László köztársasági elnök a szakminiszter előterjesztésére a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje Polgári Tagozatát adományozta október 23-án.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik