Élet-Stílus

Ronaldinho továbblőtte a Barcát

A katalán csapat valósággal lefocizta a hazai pályán sokkal magabiztosabb Werder Brement, és ha kicsivel több a szerencséje, akkor nemcsak két góllal nyeri a találkozót. Frank Rijkaard vezetőedző együttesének azonban így is meg kell elégednie a csoport második helyével a Chelsea mögött.

A B illetve C csoportban már korábban eldőlt a továbbjutók sorsa, a D-ben pedig a Valenciához csatlakozott a papírformának megfelelően az AS Roma.

A csoport

A Barcelona az első percektől fogva óriási nyomás alá helyezte a vendégeket, hibákra kényszerítve a katalánok mellett lassúnak és nehézkesnek tűnő a németek védelmet és középpályás-sorát. A hatalmas hazai fölény hamar góllá is érett. A 13. percben szabadrúgáshoz jutott Ronaldinho, és maga sértett gurított a hálóba a felugró sorfal alatt. A közel 100 ezer néző a Nou Campban még ünnepelt, amikor ismét a brazil villant: a leshatárról indította a jobb szélen kiugró Giuly-t, a francia azonnal középre, az érkező Gudjohnsen elé tálalt, és az izlandinak csak be kellett pofoznia az üres kapuba a labdát.

Néhány perccel később a mérkőzés jelenete következett. Deco a saját térfeléről indulva három brémait lefutott, majd Gudjohnsenhez passzolt, aki a tizenhatoson bolondot

A csoportkör végeredménye

A csoport
1. Chelsea 13 pont
2. FC Barcelona 11
3. Werder Bremen 10
4. Levszki Szófia 0

B csoport
1. Bayern 12 pont
2. Internazionale 10
3. Szpartak 5
4. Sporting Lisboa 5

C csoport
1. Liverpool 13 pont
2. PSV Eindhoven 10
3. Girondins Bordeaux 7
4. Galatasaray 4

D csoport
1. Valencia 13 pont
2. AS Roma 10
3. Sahtar Doneck 6
4. Olimpiakosz 3


Ronaldinho továbblőtte a Barcát 1

Ronaldinho továbblőtte a Barcát 2

csinált az egész védelemből, de a ballábas lövése a kapufán csattant. A kipattanóból Giuly is gólt lőhetett volna, de tíz méterről nem sikerült eltalálnia a kaput. A félidő hajrájában egy Naldo szabadrúgással a Werder jelezte, hogy nem adta még fel a találkozót. Az elszántsággal nem is volt baj Thomas Schaaféknál, az ellenfél azonban a kirobbanó formában futballozó címvédő volt.

A második félidőt nagy elánnál kezdték a vendégek, de igazán csak egyszer, egy csúnyán elnézett beívelésnél forgott veszélyben Valdez kapuja. A másik oldalon Giuly és Gudjohnsen is növelhette volna az előnyt, de végül maradt a 2-0-s teljesen megérdemelt hazai győzelem.

A Chelsea eközben hazai pályán leiskolázta a csoportkört pont nélkül befejező Levszki Szófiát. Az angol együttes kénye-kedve szerint szórakoztatta a hazai közönséget, és kitömhette volna Mitrev kapust, ha egy kicsit jobban koncentrálnak Sevcsenkóék. Az ukrán azért feliratkozott a góllövők listájára, és nem is akármilyen találattal: jobb külsővel bombázta be Lampard beadását a hosszú sarokba. A második félidőben a csereként beállt Wright-Philips jól helyezett lövése biztosította be az A csoport első helyét.

B csoport

Ebben a négyesben már eldőlt, hogy a Bayern München és az Inter már ott van a legjobb tizenhat között. A két csapat németországi összecsapásán nem is nagyon erőlködtek a felek annak ellenére, hogy a csoportelsőség volt a tét. Végül egy békés döntetlennel végződött a találkozó, azaz minden maradt a régiben: a bajorok nyerték a csoportot, 2 ponttal megelőzve az olasz bajnokot.

A hazaiaknál Makaay-nak már az első félidőben bőven lett volna alkalma gólt lőni, de végül egy órát kellett várnia erre Felix Magath-nak. A hajrában aztán egy Kahn-bravúr után a kipattanóra Vieira csapott le, és bevette a 100. BL-összecsapásán védő veterán kapuját. A másik meccsen az első őt mérkőzésén nyeretlen Szpartak Lisszabonban nyert 1-3-re és ért oda az UEFA Kupa-
Ronaldinho továbblőtte a Barcát 3

Szpartak: a harmadik helynek is lehet örülni (EPA)

szereplést jelentő harmadik helyre.

C csoport

Az eindhoven-Bordeaux és a Glatasaray-Liverpool összecsapásoknak a presztízsen kívül nem sok jelentősége volt, hiszen ebben a kvartettben már az előző játéknap kialakult a végleges sorrend. Szerencsére a tét nélküli mérkőzéseken potyogtak a gólok.

A Liverpool jó pár sztárja – az élen Gerrarddal – el sem utazott Törökországba, Rafa Benitez pedig a tartalékcsapatot tesztelhette nemzetközi porondon. A Galatasaray ellen Robbie Fowler hamar eredményes volt, de a törökök rövid időn belül kétszer is betaláltak. Először Necati mattolta a Jerzy Dudeket, majd Okan egy kipattanó szögletet majdnem 40 méterről bombázott a kapuba. A meccset a 79. percben Sasa Ilic döntötte el, Fowler pedig ha már lehetőséget kapott belőtte második BL-gólját is.

Kikapott a csoport másik továbbjutója is: a Fehér Csaba nélkül kezdő PSV hazai pályán kapott hármat attól a Bordeaux-tól, amely eddigi öt meccsen lőtt ennyit. Izgalmas, gólhelyzetekben bővelkedő mérkőzést játszott a két csapat, amelyet a franciák látványos gólokkal nyertek. Elsőként Faubert alázta meg a védőit, és Gomes alatt a hálóba gurított, majd 25 perc elteltével Dalmat emelte át a brazil kapust. Még az első félidőben megszületett a harmadik gól is Darcheville révén, és PSV csak az utolsó pillanatokban tudott egy Alex-szabadrúgással szépíteni.

D csoport

A D csoportban az AS Roma a már korábban továbbjutott Valencia legyőzésével szerezte meg a második helyet, a Sahtar Doneck döntetlent ért el az Olimpiakosz vendégeként és a harmadik helyen végzett.

A csoport rangadóján a már biztos első spanyolok a B csapattal álltak ki, és a bajnokságbeli botladozást a nemzetközi porondon is folytatták. Az olaszoknak nem volt különösebb nehéz dolguk, a vezetés megszerzése után kontrollálták a játékot, és simán bejöttek a második helyre az esélyeknek megfelelően.

Ehhez nem is kellett volna nyerniük, hiszen a Sahtar Donyeck csak döntetlent játszott az Olimpiakosz vendégeként.

Labdarúgó Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. (utolsó) forduló

A csoport
FC Barcelona (spanyol)-Werder Bremen (német) 2-0 (2-0)
Gól:
Ronaldinho (13.), Gudjohnsen (19.)

Chelsea (angol)-Levszki Szófia (bolgár) 2-0 (1-0)
Gól:
Sevcsenko (27.), Wright-Phillips (83)

B csoport
Bayern München (német)-Internazionale (olasz) 1-1 (0-0)
Gól:
Makaay (62.), illetve Vieira (91.)

Sporting Lisboa (portugál)-Szpartak Moszkva (orosz) 1-3 (1-2)
Gól:
Bueno (31.), illetve Pavljucsenko (7.), Kalinyicsenko (16.), Bojarincev (89.)

C csoport
PSV Eindhoven (holland)-Girondins Bordeaux (francia) 1-3 (0-3)
Gól:
Alex (87.), illetve Faubert (8.), Dalmat (25.), Darcheville (37.)

Galatasaray (török)-FC Liverpool (angol) 3-2 (2-1)
Gól:
Ates (25.), Okan Bürük (28.), Ilic (79.), illetve Fowler (22., 90.)

D csoport
Olimpiakosz (görög)-Sahtar Donyeck (ukrán) 1-1 (0-1)
Gól:
Castillo (54.), illetve Matuzalem (27.)

AS Roma (olasz)-FC Valencia (spanyol) 1-0 (1-0)
Gól:
Panucci (13.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik