Élet-Stílus

500 éve nem volt ennyire enyhe ősz

admin
admin

2006. 12. 06. 10:45

Elnézve az őszi hőmérsékleteket, aligha okoz nagy meglepetést az a megállapítás, mely szerint Európában az idén rekordot döntött az ősz, az azonban már érdekesebb, hogy elméletileg legutóbb akkor volt ilyen enyhe az időjárás, amikor Kolombusz útra kelt az új világ felé.

A Nature magazinban megjelent előzetes elemzések szerint a szeptemberi és októberi kontinentális középhőmérséklet 11 Celsius-fok volt, ami 1,8 fokkal magasabb ezen hónapok hosszú távú átlagánál, míg a november már 2,5 Celsiussal hozott magasabb átlagot a szokottnál. Ezzel 2006. legalább egy fokkal maga mögé utasította a korábbi őszi csúcstartókat, 1772-t, 1938-at és 2000-t.

A kutatások eddig főként az elkövetkező tavaszokra összpontosítottak, az ősz nem sok figyelmet kapott. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy ennek az évszaknak a hőmérséklet-ingadozásai kevésbé vannak hatással a növény- és állatvilágra. Persze ekkor is megvan a veszélye, hogy az élőlények a kora őszi, szinte tavaszi időjárásban nem kapják meg azokat a jeleket, melyek a tél közeledtére figyelmeztetnek, nem csökkentik aktivitásukat, ami éhínséghez vezethet.

Az évszakok alakulásának hosszabb távú nyomon követése egyáltalán nem egyszerű feladat. Műszeres adatok csak a 20. századot jellemzik, ezért az elemzést végző Berni Egyetem kutatói Elena Xoplaki éghajlattörténész hathatós közreműködésével kénytelenek voltak történelmi források után kutatni. Ezek végül egészen az 1500-as évekig vitték vissza a svájci csapatot az időben, amikor az időjárási észleléseket még főként a szerzetesek és egyéb tudós emberek végezték, míg a legfrissebb hőmérsékleti adatokat a NASA Goddard Űrtanulmányi Intézete szolgáltatta.

A tanulmány első eredményei azt mutatják, hogy az elmúlt három hónap fél évezred tükrében is egyedülállóan meleg volt, még akkor is, ha hozzá számítjuk a történelmi adatokban rejlő bizonytalanságot.

Európában egyfajta melegedési trend kialakulása észlelhető, az elmúlt 30 évben ugyanis évtizedenként 0,45 fokkal emelkedett az átlaghőmérséklet. A svájciak adatai szerint ez a 30 év volt a legmelegebb feljegyzett időszak, melyből az elmúlt évtized külön kiemelkedik. A felmelegedést szokás szerint elsősorban az emberi tevékenységeknek tudják be. Érdekes módon ez a tendencia csak Európára jellemző, az Egyesült Államokban pont a fordítottja zajlik, legalábbis ami az elmúlt 30 évet illeti.

És végül szóljunk az előttünk álló télről is pár szót. Persze évszakokat felölelő előrejelzéseket elég kockázatos tenni, elég ha csak az idei hűvös nyárról szóló jóslatokat vesszük alapul. A Brit Meteorológiai Hivatal és a Nemzetközi Éghajlati és Társadalmi Kutató Intézet azonban vállalkozott a feladatra, és inkább az enyhe télre voksol. A megfigyelések szerint az enyhe őszt szintén az évszakhoz képest enyhe december követi, míg a január újra fogcsikorgatósabbnak ígérkezik, míg a február megint enyhülést hozhat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.