Élet-Stílus

Nem hibázhat a Barcelona

admin
admin

2006. 12. 05. 07:00

Amennyiben az FC Barcelona hazai pályán nem győzi le a Werder Brement, úgy a labdarúgó Bajnokok Ligája történetében először fordul elő, hogy a címvédő nem jut be az egyenes kieséses szakaszba. A B illetve C csoportban minden eldőlt, a D jelű kvartettben a Romának vannak a legjobb esélyei a már biztos továbbjutó Valencia mellett.

A-csoport: Kloséék szenzációra készülnek

A Barca és a Bremen 1-1-re végzett a csoportkör első felében: a brémaiak egészen a 89. percig vezettek, ám Lionel Messi – aki a keddi találkozón sérülés miatt nem léphet pályára – egyenlített.

A katalánok szombaton, a sorsdöntő összecsapásra rápihenő Ronaldinho nélkül, meglepetésre csak 1-1-es döntetlent játszottak a Levante otthonában a bajnokságban. Frank Rijkaard vezetőedző ennek ellenére nyugodtan nyilatkozott: “Nincs mitől félnünk. Bárkit le tudunk győzni.”

A Werder jobb főpróbát tartott, hiszen a Hertha BSC elleni rangadót magabiztosan, 3-1-re nyerte, és ami a legfontosabb, Miroslav Klose a világbajnokság gólkirálya továbbra is kirobbanó formában futballozik, és két góllal terhelte meg a fővárosiak kapuját. “Az első félidőben világklasszis teljesítményt nyújtottunk. Úgy gondolom, ha a Barcelona ellen is sikerül így futballoznunk, továbbjutunk.” – nyilatkozta Tim Wiese, a gárda kapusa.

A négyes másik összecsapásán a Chelsea hazai pályán fogadja a pontnélküli Levszki Szófiát. Az angol csapat a találkozó toronymagas esélyese, ráadásul nem is vehetik félvállról a találkozót, nyerniük kell, hiszen csak akkor lehetnek biztosak a csoportelsőség megszerzésében.

B-csoport: az Inter visszavágna

A Bayern München és az Internazionale már bejutott a legjobb 16 közé, így a két csapat müncheni randevúja “csak” a csoportelsőségről hivatott dönteni. A két csapat első,

Tabellák

A-csoport:
1. Chelsea 10 pont (8-4)*
2. Werder Bremen 10 (7-3)
3. Barcelona 8
4. Levszki Szófia 0

B-csoport:
1. Bayern 11 pont*
2. Inter 9*
3. Sporting Lisboa 5
4. Szpartak Moszkva 2

C-csoport:
1. Liverpool 13 pont*
2. PSV Eindhoven 10*
3. Girondins Bordeaux 4
4. Galatasaray 1

D-csoport:
1. Valencia 13 pont*
2. AS Roma 7
3. Sahtar Donyeck 5
4. Olimpiakosz 2

* már továbbjutott


milánói összecsapásán óriási meglepetésre Claudio Pizarro és Lukas Podolski találataival 0-2-re nyertek a bajorok, akiknek a dolgát idegenben is megnehezítheti az olasz pontvadászat éllovasa.

A Sporting Lisboa-Szpartak Moszkva találkozó a 3., UEFA Kupa szereplést biztosító helyről határoz: a portugálok jobbak a lapjaik, hiszen elég egy pontot szerezniük, és ők kvalifikálják magukat a második számú európai kupasorozatba.

C-csoport: puszta formalitás

A C csoportban a PSV Eindhoven-Girondins Bordeaux, valamint a Galatasaray-FC Liverpool mérkőzés is csak formalitás, hiszen ebben a kvartettben már kialakult a végső sorrend. Az angolok és a hollandok nyolcaddöntősök, míg az UEFA Kupában a franciák folytathatják.

Az első helyet már korábban bebiztosította magának 2005 BL-győztese, és Rafa Benitez jó néhány sztárja nem is utazik el Törökországba. A hírek szerint a kapitány Steven Gerrard mellett Jose Reina, Sami Hyypiä és Steve Finnan is kihagyja az összecsapást, és a vezetőedző lehetőséget biztosít a fiataloknak a bizonyításra. Feltehetően nem lesz ez másképp a hollandoknál sem, hiszen a presztízsen kívül valóban nincsen semmi jelentősége a keddi mérkőzésnek.


Totti nélkül készül a Roma (EPA)

D-csoport: Totti nélkül kell továbbjutni

A D jelű négyesben az AS Romának a Stadio Olimpicóban egyetlen pont is elég a továbbjutáshoz a sérüléshullám miatt tizedelt, már továbbjutott Valencia ellen. Ez azonban nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen a csapat legnagyobb sztárja, Francesco Totti előreláthatólag nem tud pályára lépni egy kisebb bokasérülés miatt. Az olaszoknál a csapatkapitány mellett kérdéses Simone Perrotta szereplése.

A hazai pontvadászatban bukdácsoló Valencia sem a legjobb kerettel készülhet az idegenbeli találkozóra. Sérülés illetve eltiltás miatt számos kulcsjátékos – Roberto Ayala, David Villa, Fernando Morientes, Mario Regueiro, Edu, Jaime Gavilan, David Albelda, Miguel, Carlos Marchena, Emiliano Moretti és Asier del Horno – hiányozni fog a D csoport rangadóján.

A Sahtar Donyeck csak akkor lehet ott a 16-os elitmezőnyben, ha idegenben legyőzi az Olimpiakoszt, a rómaiak pedig vereséget szenvednek.

Labdarúgó Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. (utolsó) forduló
A-csoport:
FC Barcelona (spanyol)-Werder Bremen (német), 20:45 (m1)
Chelsea (angol)-Levszki Szófia (bolgár), 20:45

B-csoport:
Bayern München (német)-Internazionale (olasz), 20:45 (viasat3)
Sporting Lisboa (portugál)-Szpartak Moszkva (orosz), 20:45

C-csoport:
PSV Eindhoven (holland)-Girondins Bordeaux (francia), 20:45
Galatasaray (török)-FC Liverpool (angol), 20:45

D-csoport:
Olimpiakosz (görög)-Sahtar Donyeck (ukrán), 20:45
AS Roma (olasz)-FC Valencia (spanyol), 20:45

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Németh Sándor: Előfordult, hogy a szocialisták zsaroltak

THE ASSASSINATION OF GIANNI VERSACE: AMERICAN CRIME STORY "The Man Who Would Be Vogue" Episode 1 (Airs Wednesday. January 17, 10:00 p.m. e/p) -- Pictured: Edgar Ramirez as Gianni Versace. CR: Jeff Daly/FX
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.