Élet-Stílus

Nem visz a Mikulás iPodot Észak-Koreába

A kommunista rezsim hatalmasait szeretné büntetni az USA a különböző árucikkek importjának megtiltásával. Észak-Korea nem kaphat a luxuscikkekből és elektronikai termékekből.

Érdekes szankciót vezetett be az Egyesült Államok a nukleáris robbantásokkal kísérletezgető rezsimmel szemben. Ez ugyanis most első alkalommal nem a fegyverkezéssel és a technikai fejlettséggel kapcsolatos árucikkekre vonatkozik, hanem az első számú vezető hóbortjaihoz szükséges termékekre, főleg az élvezeti cikkekre és szórakoztatói jellegű fejlesztésekre. Kim Dzsong Il a jövőben – legalábbis hivatalos úton – nem juthat hozzá az új laptopokhoz, iPod-lejátszókhoz, francia konyakokhoz, szivarokhoz, drága autókhoz, motorokhoz, valamint sporteszközökhöz.

A listában felsorolt árucikkek elsősorban a diktatúra vezérének kedvenc eszközei, illetve azok a meglepetésként szolgáló termékek, amelyekkel a hozzá leginkább közel álló mintegy 600 család tagjait szokta megjutalmazni hűségükért. Jellemző példa, hogy Madeleine Albright egykori külügyminiszter 2000-es látogatásakor egy Michael Jordan által aláírt kosárlabdát vitt magával ajándékként, Kim ugyanis nagy kosárrajongó. Az USA-ban azt remélik, hogy ezzel a megoldással kicsit lazíthatnak a szorításon, mivel a diktátor jóval kevesebb különlegesség felett rendelkezhet, amelyekkel magához láncolhatná a hatalom kiszolgálóit.

A kommunista országot természetesen a robbantás miatt büntetik, amelyet a nemzetközi tiltakozások ellenére hajtottak végre. Még az általában baráti Kína is figyelmeztetőleg lépett fel Phenjannal szemben, a rakoncátlan kis testvér orrára koppintva. A Pekingben zajló egyeztetéseken azonban nem sikerült megállapodni a hatoldalú tárgyalások újbóli megindításáról, amely elsősorban a nukleáris leszerelésről szólna.

“A kísérlet ártani nem árthat, de azt még nem tudjuk, hogy valóban működik-e” – jellemezte a helyzetet Robert J. Einhorn, a külügyminisztérium korábbi munkatársa. A legfőbb akadályt a feketepiac jelentheti, ugyanis bár az amerikai kereskedelmi szervezetek, tömörülések egyetértenek a kormányzat döntésével, a csempészek folytathatják a szállításokat a busás haszon reményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik