A tükrök által biztosított napfénytöbblet meleggel és az eszközök működtetéséhez szükséges napenergiával látná el az expedíciókat, bár azt a szakértők is elismerik, hogy a megvalósítást tekintve adódik bőven nehézség. A terraformálás – azaz a földi lehetőségekhez hasonló lehetőségek kialakítása – a tudósok és a sci-fi írók régi álma, aminek elvileg magában kellene foglalnia a kiszemelt bolygó légkörének megvastagítását és hőmérsékletének emelését, már ami a Naptól távolabb eső égitesteket, mint a Marsot is illeti. Egy teljes bolygó átformálásához azonban hatalmas erőforrások szükségesek, és a folyamat évszázadokig is eltarthat.
A gyorsabb eredmény érdekében Rigel Woida, a tucsoni Arizona Állami Egyetem mérnökhallgatója az amerikai űrügynökség Fejlett koncepciók Intézetének hathatós támogatásával azt a lehetőséget kezdte el vizsgálni, hogy csupán a felszín kis területeit tenné lakhatóvá, amire talán egy napfényt összegyűjtő és lesugárzó tükörrendszer lenne a legalkalmasabb.
A koncepció 300, egyenként 150 méter átmérőjű visszatükröző ballont állítana egymás mellé, melyek így egy 1,5 kilométer széles tükröt alkotnának a bolygó felett. A tükör által fókuszált napfény egy körülbelül 1 kilométer széles foltot borítana fénybe, 20 Celsius fokra emelve a területen az amúgy átlagosan -140 és -60 fok között mozgó hőmérsékletet, egyben energiaforrásként is szolgálna az asztronauták vagy a robotok által használt napelemek számára.
Az emberi expedíció tagjai számára külön előny lenne, hogy a kellemes hőmérsékletben megszabadulhatnának nehéz, vastagon szigetelt öltözéküktől, és egy jóval könnyebb, nagyobb mozgásteret adó űrruhában jóval egyszerűbbé, gyorsabbá válna a napi teendők elvégzése. A meleg leegyszerűsíti a lakómodulok kivitelezését, csökkenti költségeit, nem utolsó sorban pedig megolvasztja a felszíni vízjeget, ami nélkülözhetetlen az emberi jelenléthez és a visszaúthoz szükséges rakéta-üzemanyag előállításához. Ilyen terület lehetne a Mars Express által feltérképezett hatalmas fagyott tó, nem messze a bolygó északi sarkvidékétől.
A történet eddig szép és jó, azonban amikor a megvalósítás mikéntjéhez érünk már igen erősen vakargathatja a fejét az ember. A távolság egy dolog, a problémák eleve a telepítésnél kezdődnek. Talán van, aki emlékszik egy 1996-os űrsikló küldetésre, melynek feladata egy napvitorla kísérlet beüzemelése lett volna. A kísérleti kötél azonban elszakadt, az eszköz pedig menthetetlenül elsodródott, így 300 darab ballon feljuttatása és összehangolása egyáltalán nem tűnik egyszerű feladatnak.
Woida maga is kiemelt egy másik lehetséges problémát, mégpedig a káros magas frekvenciájú sugarakat, például a gyilkos gamma sugárzást, ami akkor alakulhat ki, ha valami hiba csúszik a tükörelemek kivitelezésébe. A ballonokat ugyanis olyan anyagokkal kellene bevonni, melyek csak a látható és infravörös fényt tükrözik vissza, mivel a Mars vékony atmoszférája a Földével ellentétben nem képes kiszűrni a káros sugarakat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
