Élet-Stílus

Hiller színházigazgatókkal találkozik

admin
admin

2006. 11. 30. 08:54

Több mint kilencvenen jelezték, részt vesznek azon a kötetlen beszélgetésen, amelyre a színházak vezetőit invitálta Hiller István, oktatási és kulturális miniszter. Nem tudni, hogy ez a miniszter gesztusa, vagy valamivel több: a színházi törvény előkészítésének első fázisa – írja a Népszabadság.

Mint azt nem sokkal beiktatása után Hiller István a FigyelőNetnek is elmondta, a színházi szakmával együtt szeretne egy olyan megállapodásra jutni, amely a filmesekkel már sikerült, és egy színházi törvényt kíván kialakítani. A Népszabadság szerint a párbeszéd eddig vélhetően szűk körben folyt, a csütörtöki találkozón azonban egyszerre minden vezető lehetőséget kapott a megszólalásra.


Úgy hírlik, több mint kilencven vezető jelezte, részt venne ezen a találkozón. Azt azonban ők sem tudják, hogy a találkozó protokolláris esemény lesz-e, vagy pedig a törvény létrejöttének első lépcsőfoka. Az előbbit valószínűsíti azonban, hogy a kötetlen beszélgetésre egy-másfél órás keretet adtak meg.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.