Élet-Stílus

A környezetvédelem szembefordult a PC-gyártókkal

Világszerte több szigorú környezetvédelmi előírás lépett életbe a közelmúltban, illetve lép az utolsó előkészítési fázisba, amely akadályozhatja a számítógépgyártást. A Gartnert szerint a gyártóknak is alkalmazkodniuk kell, ellenkező esetben súlyos gondok állhatnak elő.

A piackutató cég véleménye szerint egyetlen megoldás kínálkozik a PC-gyártók előtt, amellyel még elejét vehetik az ellátási és jogi problémák kialakulásának. Ez pedig nem más, mint a legszigorúbb előírások alkalmazása saját házuk táján, és ezen szabályok betartása, amelynek révén megfelelhetnek bármely ország által életbe léptetett követelményeknek. Amennyiben ezt elmulasztják, számos államban kitilthatják a nem megfelelő komponenseket, illetve bíróság elé citálhatják a változtatásokat elmulasztó cégeket.

Az Európai Unió már idén júliusban lépett és bevezette a Restriction of Hazardous Substances (RoHS) elnevezésű direktívát, amely rendelkezik az elektronikai alkatrészekben felhasználható anyagokról, pontosabban azok leszűkítéséről. A gyártási folyamatból összesen hat veszélyes anyagot (ólom, kadmium, higany és más nehézfémek) száműztek, a több tagországban jövőre életbe lépő Waste of Electrical and Electronic Equipment (WEEE) direktíva révén pedig a gyártók feladatául szabják az életciklusuk végére érkezett készülékek feldolgozásának finanszírozását. A várakozások szerint évente egy lakosra számítva 4 kg elektronikai hulladékot gyűjthetnek be, itthon pedig növelhetik az évente keletkező 100-120 ezer tonna elektromos és elektronikai veszélyes hulladék feldolgozásának arányát.

Nemcsak Európában állítják azonban kihívás elé a gyártókat, hiszen Japán már hat éve alkalmaz hasonló előírásokat, a szakértők szerint Kína rendelete még szigorúbb. A távol-keleti óriás, Dél-Korea, Ausztrália és Kalifornia állam a közeljövőben még ennél is keményebb követelményeket támaszt, így valóban veszélybe kerülhet a globális ellátás és utánpótlás, amennyiben a gyártók elmulasztják a hasonló lépések végrehajtását. 2007 ebből a szempontból is fontos év lehet, jövőre ugyanis végleg száműzni kell az ólmot az Unióban értékesített elektronikai termékekből, és a többi országban életbe lépő rendelkezések hamarosan minden PC-gyártót érinteni fognak.

Jövőre tehát a Gartner kisebb-nagyobb fennakadásokat, hosszabb várakozási időt, illetve az előírásoknak nem megfelelő termékek árainak emelkedését várja. Ez az időszak két éven át elhúzódhat, ennyi remélhetőleg elegendő lesz a legtöbb vállalatnak az átállásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik