Élet-Stílus

Veszélyes-e a nanotechnológia?

Első alkalommal indul hivatalos vizsgálat a nanotechnológia lehetséges veszélyeinek pontosabb felmérésére – az eljárást az amerikai környezetvédelmi hatóság (EPA) indította környezetvédő szervezetek nyomására.

Az EPA engedélyhez kötötte a nanotechnológia alkalmazásával előállított baktériumölő szerek forgalmazását. A gyártóknak tudományos bizonyítékokkal kell meggyőznie a hatóságot arról, hogy a felhasznált ezüstrészecskék nem károsítják a vízkészletet és közegészségügyi szempontból is ártalmatlanok.

A hatósághoz környezetvédő szervezetek fordultak azzal a gyanúval, hogy az ezüstrészecskék esetleg hasznos baktériumokat és más, vízben élő organizmusokat is elpusztíthatnak, így pedig az emberi egészségre is veszélyesek lehetnek.

Az ezüst atomszerkezetének módosításán alapuló eljárással készült baktériumölő anyagokat talpbetétek, mosógépek, légfrissítők és élelmiszerek tárolására készült edények gyártására is használják. A görög eredetű nano szó jelentése mértékegységgel kapcsolatos: egy nanométer egy méter egymilliárdnyi része.

A nanotechnológia alapja az anyagok molekuláris szerkezetébe történő beavatkozás. Többek között az egészségügy és az autógyártás területén folynak kutatások. Sajátos csodavárás övezi az új technológiát, többen úgy tartják, elterjedése nagyobb változást fog okozni, mint a személyi számítógép megjelenése.

Ugyanakkor éppen azért, mert teljesen új technológiáról van szó, a fejlesztőknek egyáltalán nincsen tapasztalata a lehetséges mellékhatásokról. Az EPA döntése az első lépés ezek pontos felmérése és a nanotechnológia átfogó szabályozása felé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik