Élet-Stílus

Google-Yahoo-Microsoft szövetség

Megaszövetség alakult a keresőpiac legnagyobb riválisai részvételével, mégpedig az internetes oldalak könnyebb indexelése érdekében. A három nagy a Google megoldását fogadta el közös alapnak.

A Google, a Yahoo és a Microsoft a jelek szerint hajlandó együttműködni, ami némileg meglepő a kiélezett versenyben. A három cég közösen jelentette be, hogy az internetes oldalak beindexelését, azaz a keresőkbe történő felvételét megkönnyítendő, egységes alapokra helyezik a procedúrát, így az oldalak üzemeltetőinek egyetlen helyen kell bejegyezniük lapjukat. A szövetség tagjai a Google Sitemaps nevű megoldását, annak is a 0.9-es verzióját fogadták el közös platformnak, amelyhez a jövőben mindhárom nagy kereső alkalmazkodni fog.

A szövetség gondolata a Google és a Yahoo ötletfelelőseitől származik, akik így szeretnék megkönnyíteni az adminisztrátorok dolgát, illetve tovább népszerűsíteni a keresőmotorokat. Aki ugyanis eddig be szeretett volna kerülni a nagyobb keresők indexébe, annak mindhárom helyen külön jeleznie kellett ezen szándékát, és mindhárom megoldás külön-külön végezte el az adott weboldal átvizsgálását, indexelését.

A most létrejött szövetség, illetve a közös platform azt jelenti, hogy egyetlen központi lapon végezhetjük el a procedúrát, ami mindenképpen könnyebbséget jelent. Persze egy valamirevaló kereső nem várja el, hogy minden honlap-tulajdonos bejelentse lapjait, a hivatkozásokat követve magától is megtalálja azokat, de sokan inkább biztosra mennek – és előkelőbb helyezésre pályáznak a terjedelmes listában.

“Közösen ismertetjük a kezdeményezést, és arra számítunk, hogy hamarosan még több keresőmotor csatlakozik hozzánk” – jelentette ki Tim Mayer, a Yahoo termékmenedzselésért felelős igazgatója. Ken Moss, a Windows Live Search igazgatója a Microsoft részéről ehhez annyit tett hozzá, hogy reményeik szerint ez csak az első közös projekt a három cég között, vagyis további együttműködésre számítanak, mégpedig több területen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik