Élet-Stílus

Elbukta az EU a bioüzemanyag-célt

Az unió tagországai nem fogják tudni teljesíteni a jelenlegi gazdaságpolitika változatlansága mellett a gépjárművek által használt bioüzemanyagok arányára 2010-ig kitűzött 5,75 százalékos arányt – közölte az unió energiabizottságának illetékese.

Hans van Steen egy amszterdami etanol-konfenrecián elmondta, hogy a bizottság várhatóan módosított javaslattal áll elő januárban. Az idén a bizottság adatai szerint a biodízel és az etanol, vagyis a bioüzemanyagok részaránya alig valamivel az 1 százalék felett lesz az unióban, jóval a tagországokra célként kitűzött, 2005-ig elérendő 2 százalékos aránnyal szemben.

Az arány elérése a tagországoknak nem kötelező, teljesítésének elmaradása esetén nem sújtja őket büntetés. A tagországok nem is rendelkeznek egységes politikával, egyesek adókedvezményeket nyújtanak, mások kötelezővé teszik a bioüzemanyag dízelolajjal, benzinnel történő keverését.

Van Steen az uniós szabályozást szeretné erősíteni, kötelezővé tenni egyes szabályokat, köztük a bioüzemanyag keverését. Az unió mérlegeli a fenntartható bioüzemanyag-politika kérdését is, a környezetvédők szerint ugyanis az új üzemanyag elterjedése fenyegeti az élelmezési biztonságot, és hátrányosan érinti a biológiai sokféleséget főként az esőerdő térségében.

Az ellenzők szerint a (cukor, gabona és növényi olaj-alapú) bioüzemanyagok termelése nem növelhető olyan mértékben, hogy az enyhítse a kőolajtól való függőséget, az alapanyagok korlátozott mennyisége, a magas költségek, a globális piac hiánya és a bizonytalan kormányzati politikák miatt.

A bioüzemanyagok második nemzedékének már kecsegtetőbb a perspektívája, de csak akkor, ha a fejlesztést a közlekedést érintő energiafelhasználási stratégia egészébe illesztik, és a környezeti károkat mérséklő, szigorú földhasználati korlátozásokat vezetnek be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik