Élet-Stílus

Kollokációs szótárak

admin
admin

2006. 11. 07. 08:20

Egyáltalán nem újdonság már a hazai piacon sem, de mind a mai napig igen kevés nyelvtanuló használ kollokációs szótárakat, pedig gyenge középfokú szinttől mindenki számára ajánlott lenne.

Mit is jelent maga a szó kollokáció, vegyünk egy gyakorlati magyar példát a könnyebb megértés végett; pl. a ’lámpa’ szóhoz, lévén a magyar az anyanyelvünk, rögtön szinte gondolkodás nélkül rengeteg szót tudunk kötni: álló, közlekedési, búra, jelző; vagy akár kifejezésekbe, szóösszetételekbe is helyezhetjük: pl. piros lámpás ház. Ugyanakkor senkinek nem fordul meg véletlenül sem a fejében, hogy mondjuk lámpa rendőrségről, vagy lámpa tetőről beszéljen.

A kollokációs szótárak szócikkeit vizsgálva az adott szóhoz köthető főnevek, melléknevek, igék, határozószavak és prepozíciók listáját találhatjuk, némelyeket példamondatba is foglalva. Ezen kívül sok ezek közül a szótárak közül feladatokat is tartalmaz a gyakorlást elősegítendő.

Az idegen nyelvek elsajátítása folyamán törekednünk kell, az anyanyelviek számára egyértelműen hibás szókapcsolatoknak az elkerülésére. Mindamellett természetesen a szócikkeket böngészve szókincsünk is gazdagodik, és beszédünk is természetesebbé válik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.