Élet-Stílus

Elsőként a világon: bioenergia a cukorgyárból

Európában egyedülálló kísérletbe kezdtek a Magyar Cukor Zrt. kaposvári gyárában: saját fejlesztésben és finanszírozásban – mintegy 100 millió forint értékben – megépítettek egy biogázüzemet, amelyben a melléktermékként keletkező cukorrépaszeletet hasznosítják.

A jelenleg tesztelés alatt álló berendezést kedden mutatták be a sajtó képviselőinek és a szakembereknek. Hájos László, a gyár műszaki vezérigazgatója elmondta: ez az első üzem, ahol ipari körülmények között próbálják ki a cukorrépaszeletekből biogázt előállító környezetbarát technológiát.

Amennyiben ez eredménnyel jár, egy napi 800-1000 tonna cukorrépaszelet hasznosítására alkalmas biogázüzem építését tervezik, amely a kampány során az energiafelhasználásuk csaknem felét fedezné. Így felére, mintegy 500 millió forintra csökkenthetnék a földgázfelhasználást.

A kísérleti üzem naponta 400 kilogramm préselt répaszeletből és törmelékből képes metántartalmú biogázt előállítani. Az alkalmazott technológia különlegessége, hogy az alapanyag egynemű, ellentétben más biogázüzemekkel, ahol általában változó összetételű keverékanyagokból állítanak elő gázt.

Németh Imre, volt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, jelenleg a Fejlesztéspolitikai Irányítótestület Tagja az átadáson elmondta: az egyébként mellékterméknek, környezetszennyezőnek számító cukorrépaszeletből előállított bioenergia hasznosításával egyrészt az országnak kevesebb energiát kell importálnia, másrészt a költségek csökkenésével javul a cég versenyképessége az európai piacon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik