Élet-Stílus

Beindult a második Frankfurt–Balaton repülőjárat

Európa legnagyobb diszkont-légitársasága, a Ryanair elindította második menetrend szerinti magyarországi járatát a németországi Frankfurt-Hahnból.

Az első gép 180 utasát ünnepélyesen fogadták kedden a Fly-Balaton nemzetközi regionális repülőterén, Sármelléken. A járatfogadással egybekötött sajtótájékoztatón Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta: ez az esemény is erősíti a törekvést, hogy Magyarország számára az idegenforgalom az egyik fontos kitörési pont legyen. A turizmus szezonális jellegének fokozatos visszaszorítását segíti a közlekedési feltételek javítása, az ehhez „szükséges fejlesztésekben a kormány ezután is partner lesz” – hangsúlyozta Ujhelyi István.

Mint mondta: több mint jelképértékű, hogy a Fly-Balaton egykor szovjet, a Frankfurt-Hahn pedig amerikai légitámaszpontból vált a gazdasági kapcsolatok, a pihenésre és egészségmegőrzésre vágyó turisták összekötő hídjává.

Tomasz Kulakowski, a Ryanair közép-európai értékesítési igazgatója második járatukat a folyamatos balatoni téli légi közlekedés nyitányának nevezte. Hozzáfűzte: a heti 3 alkalommal közlekedő új Boeing 737-es gépek évente 40 ezer utast szállítanak majd a két légikikötő között, s egyúttal 40 új munkahelyet teremtenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik