Élet-Stílus

Öt éves a Windows XP

admin
admin

2006. 10. 26. 09:44

A Windows XP 2001. október 25-én került a boltokba. A bevezető kampány Madonna Ray of light című dalára és a „Mai naptól minden könnyebb lesz" mottóra épült. Azonban a várt roham elmaradt, az új operációs rendszer fokozatosan szorította ki elődeit a piacról.

A két fő változat, a Windows XP Home Edition és a Windows XP Professional Edition végleg szakítottak a DOS-korszakkal. Később aztán megjelent a Windows XP Media Center Edition (MCE) és a Windows XP Tablet PC Edition, majd az x64-es változatok. Az XP – sok funkció mellett – leginkább a kötelező aktiválásban különbözött az elődeitől. Persze hamarosan ezt a védelmet is kijátszották, megjelentek a sorozatszám-generáló programok. Közben pedig megjelent előbb az egyes, majd a kettes szervizcsomag is. Különösen az utóbbi keltett nagy figyelmet, mert megpróbált gátat szabni az egyre nagyobb vírusáradatnak.

Napjainkra a Windows XP az SP2-vel egy kiforrott, jól használható operációs rendszerré vált, azonban utolérte a végzete: gőzerővel megindult utódjának, a kezdetben Longhorn kódnevű Vistának a fejlesztése. A Microsoft pedig most igyekszik ötvözni a Windows XP ötéves jubileumát a Vista hónapokon belüli megjelenésével. A redmondi konszern ugyanis újfajta kuponakciót indít, amelynek keretében a ZDNet híroldal információi szerint azok, akik idén október 26. és 2007. március 15. között vásárolnak egy új számítógépet a Windows XP operációs rendszer valamelyik változatával vagy az Office 2003 irodai szoftvercsomaggal, kedvezményes áron vagy ingyen válthatnak majd a Vistára, illetve az új, szintén jövő tavasszal megjelenő Office csomagra.

Az úgynevezett Express Upgrade folyamatban szinte csak és kizárólag a számítógépgyártók vesznek részt. „Arra számítunk, hogy az átváltás sok esetben ingyenes lesz, vagy csak minimális díjat kell majd fizetni érte” – nyilatkozta Brad Brooks, a Microsoft Windows termékmarketing-részlegének menedzsere.

Egy, a kedvezményes időszakban megvásárolt és Windows Media Center 2005 operációs rendszert futtató PC lehetővé teszi majd a Windows Vista Home Premium verzióra való váltást, míg Windows XP Professional, Tablet PC és x64 operációs rendszereknél a Vista Businessre való átállásra lesz lehetőség. A Windows XP Home operációs rendszert futtató új PC-knél a Vista Basicre vagy a Vista Home Premiumra való átváltás esetében a szokásos frissítési összeg felét kell majd kifizetni.

A Microsoft tájékoztatása szerint egyébként szinte az összes nagyobb PC-gyártó kínál majd kedvezményes Vistára való átváltást lehetővé tévő csomagokat. A fejlesztői változatok esetében a cég külön 14 eurót akar felszámolni, ráadásul amennyiben valaki Windows XP Home-ról Vista Home Basicre vált, akkor körülbelül 60, ha pedig Vista Home Premiumot akar, akkor kereken 90 eurót kell pluszban fizetnie. Az Office esetében kuponokat kapnak majd az új PC-ket vásárlók, és ezeket válthatják be jövő tavasszal.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Young man with hands clasped together
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.