Élet-Stílus

Nyugalom és rend kell, elég volt a vérontásból

Három napon át vér folyt Budapest utcáin. Legyen vége, legyen rend, nyugalom, béke. Valósuljon meg az amiért oly sokan meghaltak, amit a magyar nép java akar: Magyarország legyen független, demokratikus ország, amely a maga magyar útján hala a szocializmus felé.
Beszélni fogunk még, mert beszélnünk kell még az okokról, amelyek a felkelést kiváltották. Beszélni fogunk a nyomasztó felelősségről, amely egy népünktől elidegenedett, gonosz, a párttal nem azonosítható vezető klikket terhel s beszélni fogunk e klikk politikájának hibáiról, bűneiről és vakságáról. Beszélni fogunk arról, hogy a felkelésben nemcsak azok vettek részt, akiket az ország helyzete felett érzett elkeseredés vitt a fegyveres harc útjára, hanem valóban ellenforradalmi erők és más rossz elemek is. S beszélnünk kell majd arról, hogy e harc tüze, ha nem is volt salakmentes, mégis elég erős volt ahhoz, hogy fejlődésünk sok gátját elégesse.
Ma még másról kell beszélnünk. Nagy Imre miniszterelnöksége, Gerő Ernő leváltása, Nagy Imre és Kádár János első nyilatkozatai, a kormány várható átalakítása, azt mutatják, hogy végre elkezdtük a helyes intézkedéseket. De még sokat, nagyon sokat kell cselekednünk, hogy elmondhassuk: a gyakorlatban is megvalósulnak ifjúságunk, dolgozó népünk nemzeti és demokratikus követelései, s hogy hozzáláthassunk égető gazdasági, anyagi problémáink megoldásához, a népjólét emeléséhez. Ma még arról kell beszélnünk s bár volna erőnk olyan meggyőződéssel és hévvel mondanunk, amilyennel érezzük:mindehhez nyugalom és rend kell.
Nyugalom és rend kell, hogy egyetlen élet se vesszen el többé, hogy újra megtalálják egymást a szülők és a gyermekek, a házastársak és a szerelmesek, hogy begyógyíthassuk a sebeket, megvigasztalhassuk a gyászolókat. Nyugalom és rend kell, hogy újra megindulhasson a munka, hogy biztosíthassuk Budapest élelmiszer ellátását, rendbe hozhassuk fővárosunkat. Nyugalom és rend kell, hogy Budapestről kivonják a szovjet csapatokat, hazahívják a magyarországi szovjet haderőt, s igazságosan rendezzék a magyar-szovjet viszonyt. Nyugalom és rend kell, hogy a kormány és a nép alkotó, hazafias programot dolgozhasson ki és hajthasson végre.
Bölcs politika és megbízható karhatalom, a demokratikus tömegek józan követeléseinek teljesítése és teljes határozottság a rendbontókkal, lövöldözőkkel szemben – minderre szükség van ahhoz, hogy a nyugalmat és a rendet biztosítsuk. Ez a történelmi pillanat parancsa; erre fogjon össze a párt, a kormány és minden becsületes magyar hazafi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik