Egy óra tíz perccel felcsendült a magyar himnusz hangja a budapesti rádióban. Levett kalappal, meghatottan hallgatták mindenütt. Ezekben a percekben a házak ablakaiban megjelentek azok a lobogók, amelyeknek színeivel annyi dicsőséget vívtak ki nehéz századok sodrában a magyar nép fiai. Most, ezekben az órákban, véres napok után fennen lobog a magyar zászló. Jól tudjuk, hogy népünk egészséges követeléseivel a mostani pártvezetőség már nemcsak, hogy egyetért, hanem a követelések élére áll. Ahhoz, hogy valamennyi magyar kommunista és pártonkívüli teljesítse hazafias kötelességét, rend és nyugalom kell. Szüntessük meg a testvérháborút! Ne tűrjük, hogy ártatlan emberek vére folyjék a budapesti utcák kövein. Bízzunk erőnkben, mert ez a nép ereje. Bízzunk Nagy Imrében, a Minisztertanács elnökében, a nép választottjában, s bízzunk abban, hogy Kádár János, a magyar munkásosztály hűséges fia, a nép igazságának és szabadságának érdekében fogja vezetni a megújult Politikai Bizottságot.
Budapestiek! A háromszínű zászló lobogása nyiss meg városunk nyugalmát, az emberek megbékélését, hiszen ez a lobogás a magyar nép akarata, követelése volt, hiába is próbálták egyesek különböző oldalakról a szent követéseket megszentségteleníteni. Nyugalmat, rendet, fegyelmet és békét!
Lobognak a magyar zászlók. Petőfi és Kossuth lobogói. Nem lehetünk hűtlenek hozzájuk! Mindannyian megértük, hogy a kibontakozás záloga a rend és a fegyelem! Lobogjatok zászlók! Hirdessétek a nép akaratát, a nép szabadságát!
