Élet-Stílus

Legelső dolog a rend és a nyugalom megteremtése

Nagy Imre miniszterelnök rádiónyilatkozata

Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja szerda délben a Magyar Rádióban a következő nyilatkozatot tette:
Budapest Népe! Közlöm, hogy mindazok, akik a további vérontás megszüntetése érdekében ma 14 óráig beszüntetik a harcot és leteszik fegyverüket, mentesülnek a statáriális eljárás alól.
Egyúttal kijelentem, hogy minden erőnkkel megvalósítjuk az 1953. júniusi kormányprogram elvei alapján – ahogyan azt annak idején a parlamentben kifejtettem – országunk következetes demokratizálását, a párt, állami, politikai és gazdasági élet minden területén.
Kövessék felhívásunkat, szüntessék be a harcot, biztosítsák a rend és nyugalom helyreállítását, népünk, országunk jövője érdekében. Térjenek vissza a békés alkotó munkához.
Magyarok! Elvtársak! Barátaim! Felelősségteljes percekben szólok hozzátok. Mint tudjátok, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége és az Elnöki Tanács bizalmából, mint a Minisztertanács elnöke, átvettem a kormány vezetését. Minden lehetősége megvan annak, hogy programunkat a magyar népre támaszkodva, a kommunisták vezetésével, a kormány megvalósítsa.
E program lényege – mint tudjátok – a magyar közélet széleskörű demokratizálása, a szocializmus építésében a mi nemzeti sajátosságainknak megfelelő magyar út megvalósítása, nagy nemzeti céljainknak, a dolgozó tömegek életkörülményeinek gyökeres megjavítása.
Ahhoz azonban, hogy a munkához közös erővel, veletek együtt hozzáláthassunk, a legelső dolog a rend, a fegyelem , a nyugalom megteremtése.
A békésen tüntető magyar ifjúsághoz csatlakozva, ellenséges elemek, félrevezetve sok jóhiszemű dolgozót, a népi demokrácia, a néphatalom ellen fordultak. A legelső és mindenekelőtt álló feladat most, hogy a helyzetet sürgősen konszolidáljuk. Utána minden kérésben szót értünk, hiszen egyet akar a kormány és a magyar nép többsége.
Nemzeti létünk iránti közös nagy felelősségre hivatkozva szólítalak fel benneteket, minden magyar férfit, nőt, ifjút, munkásokat, parasztokat, értelmiségieket, hogy szilárdan álljatok helyt, őrizzétek meg nyugalmatokat, álljatok ellent a provokátoroknak, segítsetek helyreállítani a rendet, támogassátok rendfenntartó erőinket. Meg kell akadályoznunk közös erővel a vérontást, nem szabad engedni, hogy vér szennyezze be szent nemzeti programunkat.
A magyar kormány békés építő munkára készül. A korány el van szánva arra, hogy nem engedi letéríteni magát a demokratizálás, a magyar nép érdekeinek megfelelő, a nép széles rétegeivel megtárgyalt program megvalósításának útjáról.
Nem a bosszúállás, hanem a megbékélés politikáját akarjuk folytatni. Ezért a kormány elhatározta, hogy mindazokat, akik önként és azonnal leteszik a fegyvert, abbahagyják a harcot, nem vonja statáriális eljárás alá, mint ahogy így jártak el az eddig magukat megadott csoportokkal szemben is.
Munkások! Védjétek meg a gyárakat, a gépeket. Az egész magyar népnek okoz kárt az, aki rombol, fosztogat.
Rend, nyugalom, fegyelem – ez most a jelszó mindenekelőtt.
Barátaim! Magyarok! A kormány programját hamarosan részleteiben is ki fogom fejteni és azt a rövidesen összeülő országgyűlés fogja megvitatni. Jövőnkről van szó; nemzeti létünk felemelkedésének nagy útja áll előttünk.
Álljatok a korány mögé! Biztosítsátok a békés építő, alkotó munka folytatását! Tegyétek lehetővé, hogy hazánk minden dolgozója zavartalanul munkálkodhassék családja és a maga jövőjéért.
Álljatok a párt mögé! Álljatok a kormány mögé! Bízzatok abban, hogy a múlt hibáin tanulva, megtaláljuk a helyes utat hazánk felvirágoztatására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik