Élet-Stílus

A budapesti Petőfi Kör Javaslatai

A budapesti Petőfi Kör hétfőn este ülést tartott és a közvetekző határozatokat fogadta el:
A Petőfi Kör vezetősége október 22-én tartott vezetőségi ülésen, figyelembevéve hazánk jelenlegi helyzetét, felhasználva az elmúlt hibákról elhangzott véleményeket, javasolja, hogy a lehető legrövidebb időn belül hívják össze a hazánkban előállt helyzetre való tekintettel pártunk Központi Vezetősége ülését. Az ülés előkészítésének munkájába vonják be Nagy Imre elvtársat.
Szükségesnek tartják, hogy a párt és a kormány tárja fel nyíltan az ország gazdasági helyzetét vizsgálja felül II. ötéves tervünk irányelveit és dolgozzon ki hazai sajátságainknak megfelelő konkrét építő programot. Kérik, hogy a Központi Vezetőség és a kormány minden eszközzel biztosítsa a szocialista demokratizmus kibontakozását Magyarországon a Népfront valódi szerepének kialakításával, az üzemi munkásdemokrácia kifejlesztésével. A párt és az állami vezetés tekintélyének megteremtése érdekében javasolják, hogy Nagy Imre elvtárs és a szocialista demokratizmusért, a lenini eszmékért harcoló más elvtársak méltó helyen vegyenek részt a párt és a kormány vezetésében.
Javasolják Rákosi Mátyás kizárását a Párt Központi Vezetőségéből, visszahívását az országgyűlésből és az Elnöki Tanácsból. A Központi Vezetőség az ország nyugalmának megteremtése érdekében lépjen fel a meglévő sztalinista és rákosista restaurációs kísérletekkel szemben. Kérik Farkas Mihály ügyének a szocialista törvényességnek megfelelő nyílt tárgyalását.
Javasolják – a többi között – hogy az elmúlt időszak helytelennek, szektásnak bizonyult határozatait, elsősorban az 1955 decemberi irodalmi határozatot és az 1956 július 31.-i Petőfi Körre vonatkozó határozatot a Központi Vezetőség vizsgálja felül, érvénytelenítse és vonja le belőle a személyi konzekvenciákat.
A szovjet-magyar barátság erősítése érdekében tegyük még bensőségesebbé kapcsolatainkat a szovjet párttal, állammal és néppel, a teljes egyenjogúság lenini elvei alapján. Kérik a DISZ Központi Vezetőségét, hogy október 23.-i ülésén foglaljon állást a határozat pontjai illetően és hozzon határozatot a magyar ifjúsági mozgalom demokratizálása érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik