Élet-Stílus

2012-re elavult lesz a DVD

admin
admin

2006. 10. 13. 09:31

Egy friss tanulmány szerint az évtized végére csaknem teljesen eltűnnek a VHS-kazetták, ám a DVD csak 2012-re szorul vissza annyira, hogy átadja helyét a nagy felbontású tartalmakat támogató utódoknak.

A Kagan Research tanulmányában arra hívja fel a figyelmet, hogy a most elterjedő következő generációs formátumok csak a következő évtized első felében kerülhetnek többségbe a házi videózás területén. Fokozatosan csökken majd a hagyományos DVD súlya, történelemmé válik a VHS, az internetes szolgáltatások térnyerésével pedig csökkenni fog a kölcsönzés jelentősége és az ebből származó bevételek.

Számításaik szerint az idei évben a Blu-ray és a HD DVD az összes eladások 13,6 százalékát adja majd, ez az arány 2012-re 53,7 százalékra, 2015-re pedig 68,7 százalékra emelkedhet. „2006-ban még a 16,9 milliárd dolláros bevételek csaknem egészét a hagyományos DVD adja. 2009-re a VHS szinten teljesen eltűnik majd, a nagy felbontású utódok pedig a verseny kiterjedésével, vagy a győztes kihirdetésével már 2 milliárd feletti bevételt produkálhatnak. 2015-re a VHS történelemmé válik, a Blu-ray és a HD DVD pedig átveszi a vezetést” – magyarázta az előrejelzést Wade Holden, a cég elemzője.

A bevételek mindenesetre lassabb ütemben fognak növekedni, mint eddig. Ez többek között a kölcsönzések várható visszaesésével magyarázható, mivel az internetes szolgáltatások (főleg a video-on-demand) terjedésével ez részben értelmét veszti majd. Az online bevételek természetesen növekedni fognak, ezek már tavaly elérték a 17 százalékot, ami mindenképpen figyelemreméltó eredmény.

A következő generációs formátumokhoz, valamint a tegnapi NEC-bejelentéshez kapcsolódik az a tajvani értesülés, miszerint a szigetország gyártói várhatóan nem fognak hibrid meghajtók készítésébe. Miközben ugyanis NEC a költségek 20-30 százalékos csökkenésére hivatkozik, a tajvani cégek az egyéb faktorok fontosságára hívják fel a figyelmet, és biztosra vélik, hogy a költségek szinten maradnak – vagyis nem éri meg a mindkét formátumot támogató lejátszók piacra dobásával foglalkozni.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.