'56
Élet-Stílus

Petőfi-szobor

A pesti oldalon a város szívében gyülekeztek az egyetemisták, több járókelő pedig csatlakozott hozzájuk, így fél három tájékán már több ezres tömeg gyűlt össze a költő szobra körül. Itt azonban tüntetés jellege már nem olyan békés, mint a budai oldalon. Többen sebtében összefabrikált transzparenseket hordoztak a legkülönfélébb feliratokkal.
Külön érdekessége az itteni eseményeknek, hogy megjelentek a Lenin Intézet hallgatói is egy hatalmas transzparenssel, amely először rosszallást váltott ki a jelenlévőkből, azonban pár perccel később már lelkesen együtt ünnepeltek a pártállam káderiskolájának diákjaival.
A rendezvényen felszólalt Veres Péter, az Írószövetség elnöke, szereplését azonban háttérbe szorította Sinkovits Imre fellépése, aki elszavalta Petőfi Nemzeti dalát.
A tömeg az eredeti tervek szerint elindult a Bem szoborhoz, s mivel akkor a mai Erzsébet híd még nem állt, csupán a régi híd pesti oldali pillére, így az Astoria felé indultak. A Nyugati pályaudvarnál számos munkás csatlakozott a felvonulókhoz, ők akkor fejezték be műszakjukat és hazafelé tartottak volna, azonban inkább együtt átvonultak a Margit hídon és csatlakoztak a Bem téri tüntetőkhöz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik