'56
Élet-Stílus

Második szovjet intervenció

November 4.: Hajnalban az egész ország területén támadásba lendül a szovjet hadsereg. A korábban megszerzett pozíciók gyors győzelmet biztosítanak az intervenciós seregeknek. Ráadásul a vezető nélküli magyar hadsereg nem biztos benne, hogy mit kell tennie. Nagy Imre diplomáciai védettségbe menekül, de a Jugoszláv Nagykövetség nem bizonyul jó választásnak.

Általános támadás
4.15-kor megindul a Szovjet Hadsereg. Király Béla vezérőrnagy telefonon jelentést tesz a Parlamentben tartózkodó Nagy Imrének, és utasítást kér. Nagy Imre nem ad parancsot az ellenállásra. Az ellenállás csupán szórványos. Az ellenállást jobbára értelmetlennek ítélik a felkelők, megindul az emigrálók áradata a nyugati határ felé.


Az ungvári rádió felhívása
Az ungvári rádió hajnal öt óra után közvetíti a Kádár János vezette ellenkormány felhívásait. Először Münnich Ferenc olvassa fel a magyar dolgozó néphez intézett nyílt levelet, amelyben Apró Antal, Kádár János, Kossa István és saját nevében bejelenti, hogy 1956. november 1-jén a Nagy Imre-kormánnyal minden kapcsolatukat megszakították, miniszterként is kiléptek e kormányból, és kezdeményezték a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítását. 5.10-kor az ungvári rádió – magát meg nem nevezve, budapesti keltezéssel – a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak az SZKP KB Elnöksége előző esti ülésén megszövegezett felhívását közvetíti. A nyilatkozat szerint az október 23-án megindult mozgalom jobbra tolódása miatt szükséges új kormány alakítása.


Nagy Imre rádióbeszéde
5.20-kor hangzik el először Nagy Imre rövid, segítségkérő rádióbeszéde. Nagy Imre nem adott parancsot ellenállásra, mégis azt nyilatkozza, hogy „Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.” Hat óra körül a Jugoszláv Nagykövetségre menekül a miniszterelnök.

A magyar hadsereg
A HM-ben tartózkodó Janza Károly altábornagy, Uszta Gyula, Váradi Gyula, Kovács Imre vezérőrnagyok megtiltják a Magyar Néphadsereg csapatainak az ellenállást. Szovjet légidesszantok elfoglalják a minisztérium épületét, és foglyul ejtik a hadsereg vezetőit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik