Élet-Stílus

A jövő az “SMS-kommunikációé”

A hagyományos levelek vagy az elektronikus megfelelőjük írását sokan ma már megterhelőnek tartják és inkább az SMS-t, az azonnali üzenetküldő programokat vagy a telefonálást választják.

A szó elszáll, az írás megmarad – tartja a mondás. A technika fejlődésével az emberek egyre türelmetlenebbé válnak. Jól bizonyítják ezt azoknak az antropológusoknak a megfigyelései, akik immár tizennegyedik éve kutatják az emberi digitális kommunikációt és annak fejlődését, illetve hatását a mindennapokra. A mai felnőttek számára a legnagyobb problémát az jelenti, hogy az írás során nehezebbnek, körülményesebbnek tartják az érzelmek kifejezését, míg ha valaki örül, gúnyosan vagy ironikusan beszél, azt bárki felismeri pillanatok alatt, azonban a fiatal generáció mintha átlépett volna ezen az akadályon.

„Sok tinédzser és fiatal elmondta, hogy a telefonálást túl unalmasnak és hosszadalmasnak tartják. Ugyanígy gondolkodnak az elektronikus levelezésről is. Ezzel szemben a rövid szöveges üzenetet egy olyan kommunikációs formaként határozták meg, amelynek a segítségével nagyon egyszerűen és könnyedén fejezhetik ki magukat” – jelentette ki Jan English-Lueck antropológus, a San José Állami Egyetem kutatója.

A szakember kollégájával, Chuck Darrah-val közösen 1992 óta dolgozik a Silicon Valley Cultures Project nevű programban, és az informatikai iparban dolgozók mindennapjaiban bekövetkező kulturális és szociális változásokat tanulmányozzák. A két kutató hosszú időn keresztül figyelte meg és jegyezte fel 14 helyi család életében bekövetkezett változásokat.

Eszerint a mai fiatalok láthatóan sokkal szívesebben küldenek SMS-eket vagy azonnali üzenetküldő hálózatokon keresztüli üzeneteket, mint e-maileket. Az emberek ugyanis minél egyszerűbb és gyorsabb kommunikációra vágynak, a telefonálás és a levelezés pedig ma már nem túl vonzó távközlési lehetőség. Ez talán azzal is magyarázható, hogy a mobiltelefonok mindig kéznél vannak, és miért várna bárki is a mondandója közlésével, amíg egy számítógép és internethozzáférés közelébe jut.

„Az internetes közlés a kontroll érzetét adja” – nyilatkozta Ron Steck, a kaliforniai Vezetési Központ alelnöke. „A mérnökök jól bánnak a számokkal, a technológiával, jó problémamegoldók. Ez persze nem meglepő, egyszerűen ilyen emberekre van szükség ebben a szakmában. De ugyanígy általánosítható, hogy szociális kapcsolataik terén hiányosságokkal küzdenek.”

Ofer Zur pszichológus szerint ez nem akkora probléma, mint elsőre látszik. „A jelenség ellen csak azok az orvosok küzdenek, akik nem akarnak haladni a korral” – nyilatkozta a lapnak. „Lejárt azon terapeuták ideje, akik csak a szemtől szembeni módszerekben hisznek.” Zur három ügyfelét is csak telefonon vagy interneten keresztül kezeli, sokukkal naponta e-mailezik. Véleménye szerint ez csupán egy új kommunikációs forma, nem pedig kezelési indok, a fiatal generáció ebbe nőtt bele, és ezt el kell tudni fogadni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik