Élet-Stílus

Biztonságos lesz a 100 dolláros laptop

admin
admin

2006. 10. 11. 09:19

A One Laptop Per Child (OLPC) programban részt vevő szakemberek szerint fontos, hogy az emberek tudják, hogy az új laptop nemcsak olcsó, de ezenkívül nagyon biztonságos is lesz.

Jövőre közel hétmillió gyermek és fiatal diák kap majd ilyen notebookot, többek között Nigériában, Brazíliában, Thaiföldön és Argentínában. Szintén érdeklődik a készülék iránt Egyiptom és Kína is. A fő hangsúlyt a tervezés során az alacsony ár és a megbízható működés kapta, azonban a biztonság a tervezők szerint legalább ugyanilyen fontos lesz.

A biztonsági rendszer alapját a programozók közlése szerint az képezi, hogy egy teljesen új biztonsági koncepciót dolgoztak ki az OLPC-laptop számára, így gyakorlatilag nincs szükség vírusirtó szoftverekre. „Az egyik fő szempont, hogy erősen korlátozták a programokhoz való hozzáféréseket. Minden szoftver önálló és az alkalmazások egymástól elkülönülten futnak, így akadályozva meg, hogy egy hacker az egyik szoftver hibáját kihasználva megtámadhassa a számítógépet” – nyilatkozta Ivan Krstic, a biztonsági fejlesztésekkel megbízott szakember.

Ugyanakkor fennáll az a veszély, hogy mivel két laptop képes lesz egymással vezeték nélküli hálózat segítségével kommunikálni, így mégis be lehet majd törni ezekbe a notebookokba. Ezt úgy próbálják meg kikerülni a fejlesztők, hogy a laptopok amint egy hálózat (iskolai, közösségi stb.) közelébe érnek, a fontos fájlokat lementik, és azonnal átküldik a tárolt adatokat a központi szervernek. Ha a gyerek elveszítené adatait, ismét a szerver közelébe cipelve azt könnyedén visszaállíthatóak lesznek. Végső esetben, ha minden kötél szakad, az utolsó mentsvár a BIOS kódolása – ezzel biztosítják, hogy a számítógép mindenképpen bekapcsolható maradjon.

„Attól, hogy ügyelünk a biztonságra, persze a program fő célkitűzései nem változtak. A cél továbbra is az, hogy a szegény országokban a gyerekek és a fiatalok megtanulják kezelni a számítógépeket, játsszanak, tanuljanak” – jelentette ki Walter Bender, a MIT Médialaboratóriumának munkatársa. Mindenesetre érdekes kérdés, hogy valaki miért pont éppen ezeket a laptopokat akarná feltörni, hiszen milyen információ lehet az, amit egy 6 vagy 7 éves brazil vagy argentin gyerek fog tárolni a készülékében. A fejlesztők azonban biztos, ami biztos alapon erre is igyekeznek felkészülni, hiszen a hatalmas mennyiségű gép biztosan fel fogja hívni magára az ártó szándékú emberek figyelmét.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.