Élet-Stílus

Tombol a videománia

admin
admin

2006. 10. 03. 15:17

Magyarországon tombol a videománia, amit mi sem jellemez jobban, mint hogy az első hazai piacra szánt videomegosztó csupán 4 hónapja jelent meg, s a napokban immár ötszereplősre bővült a hazai szolgáltatók köre.

A Sanoma Budapest Zrt. elindította saját videomegosztó oldalát a Videoplayer.hu-t. Németh Norbert, a Sanoma internetes lapigazgatója a FigyelőNet kérdésére elmondta, hogy a Sanoma sem kívánt kimaradni ebből a szegmensből, igaz, náluk a videofeltöltés már egy éve működő szolgáltatás a HotDog.hu ifjúsági közösségi portálon belül, mégis úgy látták, szolgáltatásokkal kiegészítve érdemes egy külön terméket is elindítaniuk.

A többi hasonló site-hoz viszonyított relatíve késői termékindulás mellett azonban az is elmondható, hogy jelenleg a Videoplayer.hu a legtöbb szolgáltatást kínáló videomegosztó a piacon. Regisztrációt követően ugyanis nemcsak videókat, hanem képeket is feltölthetnek a felhasználók. Továbbá leveleket küldhetnek az oldal belső levelező programjának segítségével, sőt még barátaikat és rokonaikat is meghívhatják a regisztrálók. Ismerőseiket pedig ezek után csoportokba, képeiket galériákba rendezhetik, valamint minden egyes videónál megadhatják, hogy mely csoportok számára legyen publikus a feltöltött tartalom.

Dinamikus piac, sok szereplővel

Az új oldal egy dinamikusan fejlődő piacra lép be, amelynek növekedési üteme igencsak magas. „Nyár közepe óta az oldalletöltések heti száma 5-10 százalékkal emelkedik” – erősítette meg lapunknak Miskolczy Csaba, a VideoBomb ügyvezetője. Mindez jelen helyzetben a szerkesztőségek elmondása alapján a VideoBombnál 300-400 ezer, a Videánál körülbelül 450 ezer, míg a Porkolt.com-nál napi 60 ezer oldalletöltést jelent.

Probléma azonban, hogy nagy valószínűséggel a hazai piac hosszú távon nem lesz képes ennyi videomegosztót eltartani, hiszen a nagy tárhelykapacitás igénye miatt ezen oldalak fenntartása igencsak költséges vállalkozás. Ma viszont már egyértelműen látszik, hogy hosszú távon csak az számíthat sikerre, aki képes lesz egyedi tartalmakat szolgáltatni. Hiszen mindazon videók, amelyek az angolszász világból érkeznek, megtalálhatóak a külföldi népszerű site-okon is.

Egyedi tartalmakban a jövő

Érzik ezt a fejlesztők is, hiszen többségük a FigyelőNet kérdésére egyedi tartalmak jövőbeli megjelenéséről, illetve jelenéről tudott beszámolni. „Természetesen most még csak az első szakaszt éljük meg, amikor az emberek mások által készített, az angolszász világból származó videójukat töltik fel, ám szerintünk ez változni fog, s a jövőben inkább a videoblog fog dominálni, s így talán megteremtődik egyfajta civil újságírás” – vélte Miskolczy Csaba. Az első kísérlet már megtörtént ennek irányába, amikor a szerkesztőség felkérte Para-Kovács Imrét, hogy készítsen videojegyzeteket a VideoBomb számára.

A szerkesztőség elmondása alapján videóit pedig már összesen 50 ezerszer tekintették meg. Az elmúlt hetek utcai zavargásairól is készültek egyedi bejegyzések az oldal számára, amelyek szintén sikeresek voltak. „Az MTV-székháznál felvett képeket a megjelenés után 2 órával már 14 ezren tekintették meg” – emlékszik vissza Miskolczy Csaba.

Hajas Zoltán, a Videa termékmenedzsere szintén megerősítette, hogy egyedi tartalmak fejlesztésére készülnek, de konkrétumokat még nem kívánt elárulni.

A szakértő elmondta, ezek éppen napjainkban zajlanak. Annyit azonban elárult, hogy a jövőben is várhatóak nyereményjátékok, ahol a felhasználók egy adott témában készített videóikat oszthatják meg másokkal, a nyeremény reményében.
Szegedin András, a Videoplayer.hu marketingmenedzsere szintén az egyedi készítésű videókban látja az oldal lehetséges népszerűségének kulcsát, hiszen a szolgáltatásnak pont az a lényege, hogy lehetővé teszi a felhasználók által létrehozott tartalmak megosztását a többi felhasználóval, akik ezáltal várhatóan ugyanígy kedvet kapnak majd a tartalomgyártáshoz.

A Porkolt.com azonban más úton jár, s László Gábor, az oldal ügyvezetője elmondása alapján más területekre helyezik inkább a hangsúlyt. „Már az oldal indításakor úgy gondoltuk, hogy ismerősök vagy ismeretlenek videóinak nézegetése nem valószínű, hogy több évre elegendő érdeklődést biztosít. Emiatt összekötöttük a klasszikus közösségépítő modelleket a videoküldéssel” – nyilatkozta László Gábor. Így tehát a Porkolt nem csupán videonézegetést kínál, hanem egy iWiW-szerű közösségépítő rész is található benne, hiszen a Videoplayertől eltérően itt láthatjuk egyes felhasználók több személyes adatát is.

Presztízskérdés?

Mint láthatjuk a fejlődés irányát minden oldal másként képzeli el. A Videa például – Hajas Zoltán elmondása alapján – tartósan meg kívánja őrizni piacvezető szerepét, ezért a cég rövidtávon nem a nyereséget, hanem az oldal fejlesztését, a szolgáltatások bővítését tekinti elsőrendűnek.

László Gábor a piac várható alakulása kapcsán elmondta: „A magyar piac kis piac, de mivel nagy cégek indították el a videomegosztó szolgáltatásaikat, ezért én nem várom, hogy bármelyikük is megszüntesse azt. Már presztízsből sem”.

Mint látjuk mindenki a jó eredmény és a dinamikus növekedés elérésében érdekelt. S mi a legjobb eszköz, hogy oldalunk hirtelen hatalmas népszerűségnek örvendjen? Az erotika. Míg a VideoBomb és a Videoplayer elzárkózik a felnőtt tartalom elől, addig a Videan és Porkolt.com-on megtalálhatjuk e tartalmakat.

Az erotika vonzásában

„A mi álláspontunk az, hogy minden videó megosztható legyen az oldalon, amely nem ütközik jogszabályba” – nyilatkozta Hajas Zoltán. Ezen elv betartása jegyében számtalan más témájú videó mellett az erotika is jelen van. A felhasználási szokásokra jellemző, hogy jelenleg lényegesen többen nézik meg ezeket a tartalmakat, amelyek így hozzájárulnak a portál gyors növekedéshez.

László Gábor szerint „mindenki tudja, hogy a felnőtt tartalom látogatókat vonz. Ezért látunk minden egyes nap főműsoridőben a kereskedelmi csatornákon híreket a playboynyuszikról és a pornósztárokról. Velük ellentétben mi jól elkülönítjük a felnőtt tartalom látogatását, és regisztrációhoz is kötjük azt.” A tapasztalat azonban az, hogy már a Porkolt.com regisztrációs oldalán csábító tekintetű lányok hívogatták a látogatót, hogy regisztráljon, mert „mi már megtettük”. Hasonló lányok – a feliratok alapján Miskolcról – hívogatják az embert a nude.hu oldalra is, ahol a partnerek között megtalálhatjuk a Porkolt.com-ot is. Míg a többi linken szintén fiatal miskolci lányokat látni. Messzemenő következtetést ebből nem érdemes levonni, ám ha jobban körbenézünk a nude.hu oldalon, akkor láthatjuk, hogy sok lánynál ott található egy link: „add to Porkolt”.

A jövő: stabilizálódó piac

Összességében elmondható, hogy mintegy 4 hónap alatt sok új szolgáltató jelent meg abban a piaci szegmensben, amelynek a növekedési üteme kiugróan magas. Eredményeiket a szélessávú internet térnyerésének köszönhetik, amely elengedhetetlenül szükséges e tartalmak böngészéséhez. Nagy valószínűséggel több szolgáltató nem bírja majd a versenyt – gondolván itt a tárhelyek magas költségeire – s idővel stabilizálódni fog a videomegosztók piaca.

Azt, hogy melyek lesznek ezek, egyelőre még nehezen megjósolható. Azonban bizonyos, hogy hosszú távon csak az lehet sikeres, aki képes egyedi tartalmakat szolgáltatni olyan módon, hogy az más megosztók számára elérhetetlen legyen. Gondolván itt a VideoBomb egyedi tartalmaira, amelyek Miskolczy Csaba elmondása szerint idővel más megosztókon is megjelentek. Az egyedi tartalmat tehát szolgáltatni és védeni is kell. Az erotikus tartalmakat szolgáltató oldalaknak pedig csak egy lehetőségük van. Az, hogy a felnőtt videókat jól elszeparálják a többi tartalomtól, különben a gyors növekedésnek elszigetelődés is lehet a vége.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt

Visegrád, 2017. február 15.
Szatmáry Kristóf fideszes képviselő érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozására Visegrádon 2017. február 15-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.