Élet-Stílus

Lenin feje a fazékban

Rozsdás fazékban az egykor nyilván illusztrisabb helyen díszelgő Lenin-szobor, szétmállott körmeneti kereszt, rohadó vörös csillag egy egykori téeszépületen – Dömötör Mihály fotóiból nyílik kiállítás Hódmezővásárhelyen.

Dömötör Mihály, a szegedi Móra Ferenc Múzeum munkatársa az ország egyik legelismertebb műtárgyfotósa. A hódmezővásárhelyi Galéria Kétezerben nyíló kiállításán azonban más oldaláról ismerhetjük meg. Most is tárgyakat örökít meg, de nem műtermi környezetben, hanem valóságos helyükön – és ráadásul pusztulóban.

Mint a fotográfus mondja, „ez a kiállítás 16 évnyi eleinte ösztönös, majd később tudatossá váló gyűjtés eredményeként jött létre.” A fényképeken elhagyott, kidobott, ottfelejtett, lepusztult tárgyak lettek megörökítve.

Talán a legérdekesebb fotón egy fazékban elhelyezett Lenin-fejet láthatunk. Így múlt el az egykori vezér dicsősége; bizarr megfigyelni, amint alakja éppen csak kilátszik az ütött-kopott edényből.

Egy másik fényképen elhagyott körmeneti kereszttel találkozhatunk. Krisztus alakja és a kereszt is szinte teljesen szétmállott. Szerepel a tárlaton egy útszéli Jézus-ábrázolás, amelyet lényegében megevett a rozsda, már az arcvonások is csak alig vehetők ki.

Sokat elmond korunkról az a felvétel, amelyen egy téeszépületen lévő ötágú csillagot láthatunk. A csillag egykoron vörös színe lekopott, az ötágú szerkezet körvonalaiból viszont egyértelműen következtetni lehet, ez bizony nem is oly régen még a rendszer szimbólumaként a kommunizmus dicsőségét hirdette. A rendszerváltozás után nem szerelték le, azóta folyamatosan rohad, de nem vették le. Amíg végképp szét nem esik, valószínűleg ott is marad. Amikor a fotós arra járt és lefényképezte, éppen egy galamb pihent rajta békésen.

/Dömötör Mihály fotókiállítása
Galéria Kétezer – Hódmezővásárhely, Bakay u. 1/a
Megnyitó: október 6., 17.30/

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik