Élet-Stílus

Karakteres újonc

admin
admin

2006. 09. 25. 08:00

Ha van karizmatikus japán márka, akkor az a Subaru. A közönség nagy ujjongással fogadta a cég első SUV modelljét, amelyet egy New York-i városrészről neveztek el, de Európában is sikerre számíthat.

Mélyen fekvő tömegközéppont, bevált négykerék-hajtás és egzotikus pedigré – a Subaru-modellek alapkoncepciója szinte kiált azért, hogy szabadidőjárművet építsenek a masszív alapokra. Nem is aprózta el a fejlesztőcsapat: a legnagyobb blokkot húzták elő a raktárból, a Legacy-Outback-duóból már ismert hathengeres boxert, amely háromliternyi lökettérfogatból 245 lóerőt produkál. Tisztességes teljesítmény, de az üresen is két tonnához közelítő tömeg mellett szükség is van rá.

Az erőt a Legacy rendszerén alapuló állandó összkerékhajtás viszi át az útra, alaphelyzetben 45:55 százalékos arányban megosztva az első és a hátsó tengely között. Az amerikai léptékű – azaz Európában kissé túlméretezettnek ható -, de hajtáslánca miatt rövid tengelytávú jármű ezért pontosan, kezesen irányítható, kevéssé sodródik.


A rugózást igen szerencsésen inkább az óvilági ízléshez hangolták, mentes a hajóhintázástól, ugyanakkor nem is túlságosan feszes. Autópályán szerencsére a tengerentúli értékek dominálnak: az automata sebességváltó végáttétele igen hosszú, ez csendes futást és viszonylag mérsékelt üzemanyag-fogyasztást eredményez.

Amilyen jellegzetes és egyedi a műszaki tartalom, olyan összetéveszthetetlen a Tribeca megjelenése. A hármas tagolású orr, illetve a far behorpadó felülete minden bizonnyal megosztja majd a közönséget, de hát ez rendjén is van egy szűk körnek készülő prémiumtermék esetén. Az utastér jóval könnyebben elfogadható: lágy ívek, egymásba forduló felületek rajzolnak futurisztikus, ugyanakkor logikusan elrendezett, könnyen használható vezetői környezetet.


Akinek nincs akkora szerencséje, hogy a volán mögött foglaljon helyet, annak sem okoz csalódást a legnagyobb Subaru. Az alapkivitel ötszemélyes utastere gazdagon kárpitozott, és az 1,9 méterhez közelítő külső szélességnek köszönhetően tágas. Mögötte jól kihasználható, 500 liter fölötti kapacitású csomagtér várja a poggyászokat. A magasabb felszereltségi szinteken két szükségülést hajtogathatunk ki a raktér egyébként tárolórekeszeket rejtő padlójából.

Az üléstámlák osztva dönthetők, előre-hátra tologathatók, illetve a csomagtér szintjében vízszintesbe fektethetők; a Tribeca tehát egy egyterű praktikumát nyújtja egy sportszedán magabiztos menetjellemzőivel és egy komfortterepjáró szuverén fellépésével. Már csak egy dolog hiányzik ahhoz, hogy igazán sikeres lehessen Európában. A hírek szerint arra sem kell sokáig várni: hamarosan elkészül a Subaru első, saját fejlesztésű dízelmotorja – természetesen boxerelrendezésben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.