Élet-Stílus

A PC-k sebességére panaszkodnak az informatikusok

Az Intel felmérése szerint a szakmabeliek leginkább a kellő sebességet, teljesítményt hiányolják az üzleti PC-k esetében, és a megbízhatóság mellett egyre fontosabbnak tartják az energiatakarékosságot.

A processzorgyártó az üzleti szféra területén érdeklődött a vállalatoknál használt asztali számítógépekkel kapcsolatos legnagyobb kihívásokról, a leggyakoribb problémákról és az egyes területek fontosságáról. A felmérést még áprilisban bonyolították le, amikor is az új vPro üzleti platform bevezetésére készülődtek, főként emiatt érdeklődtek a legjelentősebb kérdésekről, illetve arról, hogy mily módon vélekednek ezekről a szakemberek és a döntéshozók.

A legalább 50 asztali PC-t alkalmazó cégnél dolgozó 400 válaszadó nagyrészt egyetértett abban, hogy a leggyakoribb panaszok a sebességet, a teljesítményt illetően merülnek fel – annak ellenére, hogy általában céges feladatokra éppen lassabb konfigurációkat javasolnak. “Az általános vélekedés szerint irodai munkára nem kell nagyobb teljesítmény, mégis ez mutatkozik a leggyakoribb problémának” – jelentette ki Mike Ferron-Jones, az Intel üzleti platform részlegének marketingigazgatója. Mivel ezek a panaszok az egyes gépek használatával kapcsolatban merülnek fel, kizárható, hogy hálózati problémák játszanak szerepet ebben.

A szakemberek a legnagyobb kihívásnak a karbantartást, a szoftverek frissítését, illetve a felhasználói hibák kezelését tartják, míg a döntéshozók a teljes géppark biztonsági frissítéseinek végrehajtását és a sebesség egy bizonyos szintjének megőrzése. Fontos elem a megbízhatóság is, ugyanakkor a válaszadók fele túlságosan nehézkesnek tartja a PC-k kezelését. Úgy vélik, hogy a beépített, hardverszintű biztonsági funkciók ezen nagyban könnyítenének.

Érdekes, hogy egyre inkább előtérbe kerül az energiatakarékosság kérdése, amely eredetileg a szervereknél játszott nagy szerepet. A nagy többség már a vállalatoknál is számításba veszi ezt az asztali PC-stratégia kialakításánál, ám emellett a költségek csökkentése is számba jöhet, mint potenciális előny.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik