Élet-Stílus

Megerősítették Charles Simonyi tavaszi űrtúráját

Az orosz űrkutatási hivatal megerősítette, hogy Charles Simonyi magyar származású amerikai milliárdos lesz a következő űrturista, s 2007 tavaszán startolhat a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Közben újabb tárgyakat fedeztek fel szerdán a Föld körüli pályán keringő Atlantis közelében.

Simonyival már aláírták az üzleti megállapodást – mondta Alekszej Krasznov, a Roszkoszmosz helyettes vezetője szerdán a RIA Novosztyi hírügynökség szerint. A Microsoft Word és Excel programok atyja a múlt hét elején kezdte el a kiképzést a Moszkva melletti Csillagvárosban, hogy az ötödik űrturista lehessen.


Anousheh Ansari iráni születésű amerikai távközlési vállalkozó, aki a negyedik, s egyben első női űrturistaként éppen megérkezett egy Szojuz űrhajóval az ISS-re, húszmillió dollárt fizetett útjáért médiajelentések szerint.

Újabb tárgyakat fedeztek fel szerdán a Föld körüli pályán keringő Atlantis közelében, de az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA bízik abban, hogy az űrrepülőgép csütörtökön már visszatérhet. Előző nap két ismeretlen tárgyat vettek észre az űrrepülőgép közelében, ezért szerdáról csütörtökre halasztották a landolást, amíg sikerül megnyugtatóan átvizsgálni az űrrepülőgép hővédő burkolatát. Szerdára három újabb lebegő törmeléket találtak az Atlantis közelében. Az első vizsgálatok nem találtak sérülést, de hogy teljesen bizonyosak lehessenek a burkolat épségében, tovább folytatják az ellenőrzést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik