Élet-Stílus

Schumacher: hamarosan véget ér a sikertörténet

Az Olasz Nagydíjon aratott győzelme után minden idők legsikeresebb Forma-1-es pilótája bejelentette, hogy a szezon végeztével visszavonul. Michael Schumacher minden létező rekordot megdöntött a száguldó cirkuszban töltött 16 éve alatt, de most úgy érezte, hogy elérkezett a búcsú ideje.

Forma-1 rekordok

Legtöbb vb-cím: 7
Legtöbb futamgyőzelem: 90
Legtöbb dobogós helyezés: 153
Legtöbb pole: 68
Legtöbb vb-pont: 1354

Már évek óta téma, hogy meddig marad a Forma-1-ben Michael Schumacher a Ferrari 37 éves versenyzője. A pályafutását firtató kérdések akkor erősödtek fel, amikor sorozatban nyerte a versenyeket. Akkor azért, hogy mi motiválja még? Még erősebbek lettek a hangok, amikor 2005-ben a Ferrari nagyon gyengén szerepelt. Akkor is motivációját firtatták, hiszen mindent megnyert már.

Maga az érintett rendre hárította ezeket a kéréseket, és többször is jelezte, hogy szeptember 10-én az Olasz Nagydíjat követően jelenti be, hogy az idei lesz e az utolsó szezonja. Most már tudjuk, hogy igen. A helyét a Ferrariban Kimi Räikkönen veszi át.

Az első kilométerek

A hétszeres világbajnok a Kerpen városában látta meg 1969-ben a napvilágot, és már négy évesen versenyzett. Ugyanott kezdte ahol az összes későbbi nagy pilóta, a gokartpályán. Édesapja és édesanyja is egy helyi pályán dolgozott, a kis Schumi pedig minden szabadidejében ott körözött. Első sikerét mindössze hat éves korában aratta: megnyerte az idősebb és jobb masinákkal versenyző vetélytársak előtt a klub-bajnokságot.

Komolyabb versenyeken csak meghívottként szerepelhetett, mivel Németországban csak 14 éves kortól adtak versenyzői engedélyt. Eredményei tehát hivatalos statisztikákban addig nem jelenhettek meg. Luxemburgban már 12 éves kortól lehetett versenyezni, így amikor Schumacher elérte ezt az életkort a szomszédos ország színeiben indult.

Tizennégy évesen már hazai színekben versenyzett és meg is nyerte óriási fölénnyel a német junior bajnoki címet, amelyet 1985-ben is megismételt és egy junior világbajnoki második helyezéssel is megtoldott; 1986-ban harmadik hely a német felnőtt bajnokságban és a felnőtt Európa-bajnokságban; 1987-ben német bajnoki cím és Európa-bajnoki cím. Eközben a fiatal Schumi elvégezte iskoláit (autószerelő végzettséget szerzett), majd egy darmstadti műhelyben helyezkedett el. A gokarttal 1988-ban végzett, és a Forma-König osztályban indult egy Lamborghini-kereskedõ pénzügyi támogatásával, aki kiszúrta a tehetséget. A nagylelkű mentor nem bánta meg döntését, hiszen a 11 futamból 10-et megnyert Schumacher. Ekkor figyelt fel rá Willi Weber, aki 1989-ben leszerződtette.


Schumacher: hamarosan véget ér a sikertörténet 1

A Benettonnal két vébécímet nyert (AP)

Weber körülbelül egymillió német márkát áldozott a fiatal kiszemeltjére, aki az első évben az összetett harmadik helyét szerezte meg Karl Wendlinger és Heinz-Harald Frentzen mögött a német Formula 3-ban. A következő évben tartolt, és 1991-ben először ülhetett egy Forma-1-es kocsi volánja mögé. A Belga Nagydíjon a Jordan csapat egyik autóját vezethette, miután az egyik pilótát Bertrand Gachot lecsukták. Schumi a hetedik startpozíciót szerezte meg a gyenge autóval, de a versenye már az első körben véget ért: a Jordan-Ford váltója megadta magát. A csapatfőnök Eddie Jordan is felfigyelt az akkor 22 éves Schumacherre, de menedzsere Weber azt tanácsolta, hogy ne kötelezze el magát egy gyenge csapathoz.

Vb-címek Briatoréval

A német inkább a Benettonnál folytatta: 91-ben Nelson Piquet egy évvel később pedig Martin Brundle társaként. Első győzelmét egy

A német karrierjének fontosabb állomásai

1992.augusztus 20. – első futamgyőzelem a Belga Nagydíjon
1994. március 27. – Brazil Nagydíj, Schumi egyedülálló módon schumi lekörözi a második helyezett Damon Hillt
1994. május 1. – Imola, Schumi nyer, de a versenyen illetve az edzésen Ronald Ratzenberger és Ayrton Senna is halálos balesetet szenvedett
1996. június 2. – Spanyol Nagydíj, első győzelem ‘pirosban’
2000. október 8. – Japán Nagydíj, a német bebiztosítja első ferraris vb-címét
2001. július 1. – Francia Nagydíj, jubileumi 50. győzelem, Ralf a második
2001. augusztus 19. – Magyar Nagydíj, Schumacher beállítja Prost rekordját (51. győzelem)
2003. április 20. – San Marinó, órákkal édesanyja halála után Schumi futamot nyer
2006. szeptember 10. – a 90. győzelem – Schumi bejelenti visszavonulását

évvel a belgiumi debütálása után ugyanezen a pályán szerezte meg, az összetettben pedig a harmadik helyen végzett. A következő évben a visszavonuló Ricardo Patresétől leshetett el trükköket, és a pontversenyben negyedik helyen autózott.

Egy évvel később ünnepelhette az első világbajnoki címét Schumacher, abban az évben amikor Ayrton Senna az imolai futamon szörnyű balesetet szenvedett és az orvosok erőfeszítései ellenére elhunyt.

A szezon utolsó versenye előtt Schumacher mindössze egy ponttal vezetett Damon Hill előtt a sorozatos kizárások és büntetések miatt. A futamon a 36. körig egymás mögött haladtak a riválisok, amikor Michael hibát követett el és a falnak csúszott. A Benetton azonnal visszatért a pályára Hill előtt, ám az angol a pillanatnyi megingást kihasználva előzésre szánta el magát. Belül próbálkozott, ám Schumacher nem hagyta magát, megpróbálta védeni pozícióját és oldalba kapta Hill autóját. Az ütközés után egyikük sem tudta folytatni, és így megmaradt az egypontos előny. A következő évben kilenc futamon győzedelmeskedett a német és nagy fölénnyel nyerte a második világbajnokságát a Benettonnal.

Ferrari: döcögős kezdés

A következő idényben már a Ferrari színeiben versenyzett Schumacher. Az olasz istálló napokkal a szezon kezdete előtt fejezte be a kocsit, amely nemcsak a teszteken, de a versenyeken is rendszeresen lerobbant. Csak Schumi nem mindennapi képességeinek köszönhető, hogy végül három versenyt sikerült megnyernie a tifosiknak.

A következő évben már versenyképesebb kocsit kapott a német, és 5 futamon győzedelmeskedett. A világbajnoki cím sorsa ismét az utolsó versenyen dőlt el: Schumi egy ponttal vezetett összetettben a kanadai Jacques Villeneuve-vel szemben. A verseny második felében Schumi kocsija lelassult, és a legendás Gilles Villeneuve fia behozta lemaradását, ám akárcsak Hill esetében Schumi nem hagyta, hogy leelőzzék, és ismét ’bezárta a kaput’. A koccanás után fel kellett adnia a versenyt, és a kanadai rivális a harmadik helyével bebiztosította a világbajnoki címét. Ráadásul a manőver miatt az FIA hivatalosan törölte Schumacher a szezonban szerzett 78 pontját és így Frentzen örökölte meg a második pozíciót.


Schumacher: hamarosan véget ér a sikertörténet 2

A nagykövet Michael Schumacher

A következő évben egy újabb rivális tűnt fel a színen: a McLaren-ek kilométerekkel a mezőny előtt jártak. A szezon második felére összekapta magát a Ferrari, de csak néhány győzelemre futotta, Häkkinen magabiztosan nyerte a vébét. Egy évvel később silverstone-ban pályafutása legsúlyosabb balesetét szenvedte el Schumacher: az irányíthatatlan Ferrarival gumifalba csapódott, és eltörte a lábát. A sérülés miatt jó néhány versenyt ki kellett hagynia, és ezzel az összetettben lemondhatott a végső győzelemről.

A páratlan sorozat

A következő évben Häkkinen előtt végzett az összetettben, és 1979 után a Ferrari első egyéni világbajnoki címét nyerte. Ami ezután következett sokakkal megutáltatta a Forma-1-et: négy éven keresztül nem talált legyőzőre a rendkívülien stabil és megbízható Ferrarikkal. Sorban nyerte a versenyeket, 2004-ben például 13 futamon állhatott a dobogó tetejére, ami csak egy a sok rekord közül, amellyel a német büszkélkedhet.

Tavalyi évben megtört a páratlan sorozat, elsősorban a Bridgestone abroncsok miatt. Már a szezon közepén úgy nyilatkozott a német, hogy nem tudja megvédeni a címét, és a jóslata beigazolódott: minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Fernando Alonso, akivel az idei évben is kiélezett harcot folytat a hétszeres bajnok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik