Élet-Stílus

Újságírók után is kémkedett a HP

admin
admin

2006. 09. 11. 09:41

Újabb fordulattal bővült a Hewlett-Packard kínos kémkedési ügye. Kiderült ugyanis, hogy a vállalat vezetői által felfogadott magándetektív és társa a riportereket és a telefonbeszélgetéseiket is figyelte.

Mint ismeretes, kiszivárgott információk szerint a Hewlett-Packardnál magánnyomozókkal végzett figyeltetések, adatlopások egyaránt előfordultak. A botrány azután pattant ki, hogy idén májusban kirúgták a HP igazgatótanácsából Tom Perkinst. Az új részletek a kaliforniai államügyészség nyomozati anyagából szivárogtak ki. Kiderült: a magánnyomozó és segítője összesen kilenc újságírót, köztük Dawn Kawamotót és Tom Krazit-ot, a CNet hírportál két szerkesztőjét is rendszeres megfigyelés alatt tartotta. Sőt, a gyanú szerint a két felbérelt szakember még a különböző adataikhoz (bankfolyószámlaszám stb.) is hozzáfért.

A CNet két munkatársa egyébként akkor húzta ki a gyufát, amikor idén januárban cikket írtak a Hewlett-Packardnak az Intelhez, illetve az AMD-hez fűződő üzleti kapcsolatáról. Az informátor a HP vezetői szerint csakúgy, mint Carly Fiorina eltávolításakor, ebben az esetben is George Keyworth volt. Szintén a kilenc megfigyelt újságíró közé tartozik Pui-Wing Tam, a The Wall Street Journal szerkesztője is, aki még tavaly írt cikket a konszern igazgatótanácsa és Carly Fiorina akkori elnök között zajló vitáról.

“Mélységesen megdöbbentünk, amikor kiderült, hogy a szakemberek az újságírók tudta nélkül megfigyelték a telefonbeszélgetéseiket. Biztosítottuk az ügyészséget arról, hogy mindenben készek vagyunk együttműködni” – nyilatkozta Mike Moeller, a konszern szóvivője. A vállalat gyakorlatilag elismerte, hogy a magánnyomozó és a társa ugyan a HP akkori elnökségének megbízásából jártak el, de illegális módon szerezték meg a kért információkat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Breaking Bad
TV Series 2008 - 2013 USA
2012 Season 5, episode 2 : Madrigal
Created by : Vince Gilligan
Director : Michelle MacLaren
Bryan Cranston
Photo: Ursula Coyote.
It is forbidden to reproduce the photograph out of context of the promotion of the film. It must be credited to the Film Company and/or the photographer assigned by or authorized by/allowed on the set by the Film Company. Restricted to Editorial Use. Photo12 does not grant publicity rights of the persons represented.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.