A magyar irodalom doyenje életének 96. évében, szeptember 1-én hunyt el.
A “nagy mesélőnek” megadatott az időutazás, amit saját szuverén módján élt végig – mondta a ravatalnál Hiller István oktatási és kulturális miniszter, hozzáfűzve, hogy Faludy György egyfajta burokban élt, és intellektusa, életigenlése és mindent átitató humora védte őt a kíméletlen XX. századtól.
Faludy György 1910. szeptember 22-én született Budapesten. 1938-ban, felismerve, merre tart a lassan fasizálódó ország, Franciaországba emigrált. Onnan a német megszállás után Marokkóba menekült, majd 1941-ben áthajózott az Egyesült Államokba.
A II. világháború után hazatért Magyarországra. 1950-ben koholt vádak alapján letartóztatták és a recski munkatáborba vitték. A tábor felszámolása után 1953-ban szabadult ki.
Az 1956-os forradalom után ismét az emigrációt választotta. Londonban, Firenzében, majd Máltán élt, később Torontóba költözött. Az 1989-es rendszerváltás után jött vissza Magyarországra.
A költőt 1991-ben a Magyar Köztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendjével, 1993-ban Budapest Főváros Díszpolgára címmel, 1994-ben Kossuth-díjjal, 1998-ban Pulitzer-emlékdíjjal, 2000-ben Aranytollal tüntették ki.
Faludy György 1966-tól húsz éven keresztül Torontóban élt és alkotott. 1976-ban kanadai állampolgárságot kapott, két évvel később a Torontói Egyetem, ahol rendszeresen tanított, tiszteletbeli doktori címet adományozott a költőnek.
Faludy György nevéhez olyan művek kötődnek, mint az Őszi harmat című verseskötet, a Börtönversek, a 200 szonett, az Erotikus versek és a Jegyzetek a kor margójára. Legendessá vált Villon-kötete is, amelyet tisztelői nem egyszerűen fordításnak, hanem átköltésnek, újraértelmezésnek tartanak.
Legújabb kötete, A Pokol tornácán bemutatóját már nem érhette meg. Új könyve a Pokolbeli víg napjaim és a Pokolbeli napjaim után című köteteinek folytatása.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
