Élet-Stílus

Ökobusz közlekedik Kaposvárott

Magyarországon elsőként bioüzemanyagokra állna át a kaposvári tömegközlekedés: szeptemberben egyelőre egy hónapra egy darab bioetanol-üzemű busz áll szolgálatba.

Szita Károly polgármester elmondta: a város tulajdonában álló közlekedési cég Svédországból kapja kölcsönbe a környezetbarát buszt, amelybe benzin helyett biológiai úton előállított alkoholt, bioetanolt kell tankolni. A próbajárat része annak a kiválasztási folyamatnak, amely alapján a Kaposvári Tömegközlekedési Rt. fél éven belül megállapodik egy céggel 43 darabos buszparkjuk lecserélésében.


A tervek szerint 10 év alatt fokozatosan a teljes járműparkot alternatív hajtásúra cserélik. A próbajárathoz a járművet és az egyhavi üzemanyagot a svéd Scania szállítja, de még több másik céggel is tárgyalások folynak.

Később szállítóként csak olyan vállalat jöhet szóba, amely vállalja a várossal közösen egy bioüzemanyag-gyár létesítését Kaposvár határában – jelezte a polgármester. Egy ilyen üzem nem csak a buszok üzemanyag-ellátását biztosítaná: a település egyetemi város jellege miatt kutatás-fejlesztési, a létesítmény munkaerőigénye miatt foglalkoztatási, a levegőtisztaság javítása miatt pedig környezetvédelmi célokat szolgál.

Csapó József, a Kaposvár Tömegközlekedési Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a szeptemberi próbaüzem során tesztelik a speciális busz fogyasztását, és megfigyelik a teljesítmény alakulását is. Meg kell vizsgálni, hogy a tapasztalatok szerint városi forgalomban a hagyományos üzeműhöz képest várhatóan 8-20 százalékos fogyasztásnövekedés mellett milyen ütemben éri meg átállni ilyen buszokra a jelenlegi járművekről – jelezte a vezérigazgató.

Héjj Demeter, a Scania Hungária Kft. autóbusz üzletágának vezetője elmondta: a kölcsönbusz E95-ös fajtájú bioetanollal működik, aminek valójában 95 százaléka bioetanol, 5 százaléka speciális adalékanyag. Ez az üzemanyag a jövedéki adómentesség miatt már most 30 százalékkal olcsóbb lenne a tiszta benzinnél, igaz a kisebb fajlagos energiatartalom miatt gyakrabban is kell belőle tankolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik