Élet-Stílus

A Lockheed Martin tervezi az Oriont

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) csütörtökön a Lockheed Martin céget bízta meg az Orion űrhajó tervezésével és gyártásával, amely az elöregedő űrrepülőgép-flottát váltja le a 2020-ig a Holdra, illetve később a Marsra tervezett utazásoknál – jelentette be a NASA közleményben.

A sokmilliárd dolláros megbízásért a Lockheed Martinon kívül a Northrop Grumman és a Boeing alkotta konzorcium volt versenyben. A szerződés az új űreszköz 2013-ig történő megtervezésére, a prototípusok legyártására és tesztelésére, valamint maximum négy működő úrhajó előállítására vonatkozik. Az Orion próbaútját legkésőbb 6-8 év múlva kell megtartani.

Becslések szerint az Orion-megbízatás 18 milliárd dolláros üzletet jelent az amerikai cégnek. Az első Orion a tervek szerint legkésőbb 2014-ben indul majd a világűrbe hatfős legénységgel a fedélzetén. Az űrhajó a tervek szerint 2020-ban szállít 4 asztronautát a Holdra. A NASA a Mars-utazásra 2030-ig tervezi a felkészülést. Addig azonban az űrhajó több utat is tehet a Nemzetközi Űrállomásra, amelynek az építését a három űrsikló (Discovery, Atlantis és az Endeavour) segítségével 2010-ig tervezik befejezni. Az amerikai Neil Amstrong űrhajós volt az első ember, aki a Holdon járt 1969. július 20-án. Legutoljára 1972-ben jártak a Holdon amerikai űrhajósok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik