Élet-Stílus

Rákkutatásra fognák be a PS3-at

Amerikai kutatók a SETI-hez hasonló projekt keretében használnák fel a PlayStation 3 konzolok kihasználatlan kapacitását, a cél az Alzheimer-kór és a rákos megbetegedések kutatása.

A folding@home névre keresztelt program nem most indult, hiszen jelenleg is személyi számítógépek hálózatát felhasználva igyekszik megkönnyíteni a kutatásokat. Az elkövetkezendő hónapokban azonban a PlayStation 3-ra is szeretnének lecsapni, arra számítva, hogy a konzol sikeres bemutatkozása nagyban növelheti az önkéntesek számát. Erre készülve jelent meg a program megfelelő változata, amely a Sony üdvöskéjén is elfut.

A szakembereknek elsősorban a PS3 processzorára fáj a foguk, hiszen a Cell meglehetősen jó hírnévnek örvend, és már több kutatócég és nagyvállalat is elkötelezte magát a chip alkalmazása mellett. Számításaik szerint mintegy 10 ezer készülék felhasználásával a világ legnagyobb szuperszámítógépéhez, a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumban lévő IBM BlueGene/L-hez képest is négyszer nagyobb teljesítményt nyernének, mindenfajta költség nélkül, hiszen ezt a vásárlók készülékei nyújtanák üresjáratukban. Ez meglehetősen szerény becslés, hiszen az optimista becslések 30 millió konzolról szólnak.

Mindenesetre a támogatást a Sony is biztosítja, hiszen jelenleg is a Stanford kutatóival dolgoznak a fehérjék szimulációján, valamint a grafikus kezelőfelület kialakításán. Az ígéretek szerint a novemberi debütálásig elkészül a program teljes verziója, vagyis az újdonsült tulajdonosok rögtön hozzájárulhatnak a kutatások felgyorsításához. A fejlesztők emellett készülnek az ATI grafikus processzoraira írt bétaváltozattal, és 4-5 hétig tartó nyílt bétát ígérnek szeptember hónapban.

A célok között az 1-10 petaflop közötti számolási teljesítményt jelölik meg, ami elég tág intervallum, de sok függ attól, hogy a projekt mennyire bizonyul népszerűnek az új konzol (és PC-) tulajdonosok körében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik