Élet-Stílus

A molettség is veszélyes

Az enyhén túlsúlyosak életkilátásai egyes vizsgálatok szerint nem sokkal jobbak, mi több, talán még rosszabbak is a kórosan elhízottakénál – állapították meg szakemberek a New England Journal of Medicine című amerikai orvosi szakfolyóirat legfrissebb számában közölt két tanulmányban.

A túlsúly növeli a szívbetegség és a rák kialakulásának kockázatát – vélik általában a szakértők, de nem tesznek különbséget az elhízás mértéke szerint. Az amerikai Járványügyi és Kórmegelőzési Központ (CDC), illetve a Nemzeti Rákintézet (NCI) tavalyi vizsgálatai azonban arra jutottak, hogy a kissé elhízottak körében csak némileg kisebb az említett kórok halálos rizikója.

Az egyik új vizsgálat félmillió 50 évnél idősebb ember adatait dolgozta fel: a vizsgálat 10 éve alatt az 500 ezerből mintegy 61 ezren haltak meg. A nők körében a normál súly feletti hízással párhuzamosan megnőtt, míg a férfiaknál a túlsúlyosaknál az átlagoshoz képest nem nőtt a halál bekövetkeztének kockázata.

Amikor csakis a 186 ezer nemdohányzó adatait vizsgálták, még egyértelműbben kiderült: az elhízott emberek körében a normális testsúlyúakhoz képest húszról 40 százalékra nőtt az idő előtti elhalálozás kockázata – mondta dr. Michael F. Leitzmann, rákkutató, a cikk egyik szerzője.

Általánosan elfogadott tétel, hogy a túlsúlyos emberek jelentős egészségkockázattal élnek. Arról azonban szakmai vita zajlik, miért van az, hogy a kevésbé elhízottaknál olykor nagyobb lehet a betegség, illetve a halálos veszélyeztetettség kockázata. Több tényező is nehezíti az adatok pontos értelmezését, s különösen igaz ez a dohányzásra. Ez ugyanis jelentősen megnöveli a halálhoz vezető tüdőbetegségek előfordulását, ugyanakkor viszont a dohányosok többnyire kevesebbet nyomnak a mérlegen.

A második tanulmányt a koreai Jonszej és az amerikai Johns Hopkins Egyetem kutatói készítették: 1,2 millió 30–95 év közötti koreai egészségállapotának változását követték nyomon 12 éven át. A 82 372 haláleset elemzésében figyelembe vették az illető testtömegindexét is. Arra a meglepő eredményre jutottak, hogy a rák kialakulása, illetve a halál nagyobb arányban következett be a kissé túlsúlyosak körében, mint a kifejezetten elhízottaknál.

Dr. Meir Stampfer, a Harvard egyetem Népegészségügyi Fakultásának vezetője kívülállóként igen hitelesnek és fontosnak nevezte az említett két tanulmányt, mivel azok meggyőzően bizonyítják, hogy a túlsúlyosság, akár a csekély mértékű elhízás is, megnövelheti a halandóság esélyét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik