Élet-Stílus

Hiller kiemelten figyel Pécsre

Az Európa Kulturális Fővárosa – Pécs 2010 program az Oktatási és Kulturális Minisztérium egyik meghatározó, anyagi szempontból is kiemelkedő projektje – jelentette ki Hiller István keddi sajtótájékoztatóján.

2010-ben először lesz – Essen és Isztambul mellett – magyar település Európa kulturális fővárosa. Hiller István azt az elvárást tűzte ki a program új kormányzati koordinátora, Csák Ferenc elé, hogy a három város közül a legcsodálatosabb teljesítményt Pécs nyújtsa. Hozzátette 2016-ig biztosan nem lesz még egyszer magyar város a jelöltek között, hiszen addig az EU már megnevezte a kulturális fővárosokat, így élni kell ezzel a lehetőséggel, meg kell mutatni Európának a magyar kultúra sokszínűségét.

A kultuszminiszter kiemelte a pécsi program öt kulcsprojektjét, így a hangversenyterem, a könyvtár, a múzeumi rendszer, a köztérpark és a Zsolnay-negyed létrehozását, amely közlése szerint 85 százalékban uniós forrásból valósul meg.

Csák Ferenc beszámolt arról, hogy szeptember 16-ig megszületik az öt fő projekt megvalósítására vonatkozó, egymilliárd forint összegű szerződés a program előkészítésének támogatásáról, a pénzt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a projekt rendelkezésre bocsátja.

A következő fontos szakasznak nevezte, hogy novemberre befejeződik a tárgyalás a 9,5 milliárd forint úgynevezett működési költségről, amelyre vonatkozóan a magyar kormány 40 százalékos részfinanszírozási kötelezettséget vállalt. Ezen belül van egy körülbelül háromszázmillió forintos összeg, amelyet az Európai Unió bocsát a cím elnyerésével Magyarország rendelkezésére – tette hozzá.

A harmadik nagy tételként említette a körülbelül 35 milliárdos befektetési és finanszírozási alapot, amelynek átlagban 85 százalékát az unió biztosítja, 15 százalékát pedig a magyar állam. Az összeget a Nemzeti Fejlesztési Tervben “helyezik el” – jelezte.

Hiller István a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a projekthez sok tekintetben kapcsolódik a németországi magyar kulturális évad, a márciusban megnyílt Ungarischer Akzent. Hiller István bemutatta az évad új főkurátorát, Méhes Mártont, akinek elődje, Mélyi József személyes okokra hivatkozva augusztus végével távozik tisztségből.

Beszámolt arról is, hogy az évad eseményeire a jövő évre háromszázmillió forint elkülönítését tervezik a tárca költségvetésében.

Méhes Márton, a berlini Collegium Hungaricum eddigi igazgatóhelyettese elmondta, hogy a hangsúly a németországi évad következő szakaszában az 1956-os megemlékezés-sorozat lesz, a “közös múltfeltárás”. A rendezvények öt tartományban zajlanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik