Élet-Stílus

A múlttal karneválozott Szombathely

admin
admin

2006. 08. 28. 07:51

Augusztus utolsó hétvégéjére felbolydult Szombathely élete, csütörtök este megkezdődött és vasárnap estig több helyszínen zajlott a Savaria Történelmi Karnevál. A csúcspont a szombat esti fáklyás felvonulás volt. A FigyelőNet tudósítója is a helyszínen járt.

A megnövekedett forgalmat szombat délben már a város határában lehetett érzékelni. Forgalomelterelés, lezárt utcák, parkolóhelyet kereső autósok és sok-sok külföldi és hazai turista mindenütt. A közelmúltban elkészült és átadott főtér látnivalóit teljesen eltakarták a sátrak, ahol a kézművesek, bőrdíszművesek, keramikusok bőséges választéka mellett szőrmék, népviseletek, keleti édességek kínálták magukat.

A szomszédos utcákban éttermek, falatozók hosszú sora, a különböző tájegységek borait kínáló borutca és hagyományos helyben készült tészták szolgáltatták a kulináris élvezeteket. A gyerekek a mutatványosok produkciói, a fiatalok pedig az egyre hangosabb zenekarok köré gyűltek.

Városatyák tógában

Volt minden, mi szem szájnak ingere. A Ferences kertben megnyílt Témaparkban legionáriusok meneteltek, gladiátorok harcoltak, íjászok, középkori bajvívók voltak láthatók, hastáncosok, színjátékok különböző helyszíneken, köztük a rabszolgavásárt idéző komédia a Romkertben, volt római esküvő, de felidézték a gyógyítás és a jóslás ősi módszereit is. Nehéz volt választani a párhuzamosan zajló programok között.

A tömeg csak növekedett egész délután. Családok, baráti társaságok vonultak egyik helyszínről a másikra. A hömpölygő karneváli forgatagban lépten-nyomon lehetett találkozni tógás férfiakkal, tunikát viselő hölgyekkel és hasonlóan korhű jelmezt hordó gyerekekkel. Mint kiderült, ők nem színészek, hanem a város önként jelentkező polgárai, akik között élenjárnak a városatyák és családtagjaik. A római jelmezek mellett reneszánsz ruhát viselő udvarhölgyek színesítették az utcaképet, de a férfiszemek örömére fel-felbukkantak a tömegben a csinos hastáncosok is. Jó volt látni, ahogy a város lakosai, családjai büszkén vállalják a hagyományőrzés külsőségeit is, és vidáman vesznek részt a játékban.

Felvonulás fáklyákkal és Claudiusszal

Az időutazás a szürkületkor kezdődő jelmezes, fáklyás felvonuláskor érte el csúcspontját. A római kort idéző harcosok, a harci szekerek, a légiósok, Vesta-szüzek, Róma szenátorai fegyelmezett menete után a különböző korok képviselői vonultak el. Színpompás menetnek lehettünk szemtanúi, amelyben sok ló, kocsi, korhű zászló, fegyver is látható volt. Nagy tapsot kapott Claudius császárként római harci szekéren – a helyi szépségkirálynő társaságában – elvonuló Jordán Tamás, aki évek óta állandó résztvevője a karneválnak. Következtek a honfoglaló magyarok lovas íjász csapatai, majd István király testőrsége, udvartartása. Rövidesen jöttek a kora középkor jellegzetes alakjai, lovagok, apácák, barátok. Azután jött a reneszánsz színpompás világa, díszes ruhába öltözött dámákkal és urakkal, megjelent Mátyás és Beatrix, követve őket a híres fekete sereg. Nem hiányoztak a törökök és a háremhölgyek sem.

Az egyes korszakok között zenészek, táncosok, tűznyelők, mutatványosok szórakoztatták a hatalmas tömeget. A különböző korok felidézése a barokk muskétásai és garabonciásai díszes menetével ért véget. A felvonulókat korhű jelmezekben a városatyák vezették, a tömegben pedig helyi családok vonultak az adott korszaknak megfelelő kosztümökben. A felvonulók népes csapatában ismert színészek és politikusok is feltűntek. A belvároson átvonuló mintegy 45 perces színes forgatag minden jelenetét tapssal jutalmazta a tribünökön és a kordonok mentén felsorakozott óriási nézősereg.

A programok a felvonulást követően is folytatódtak éjfélig. Eközben hatalmas tömeg özönlötte el a borutcát is, ahol ételek és italok bőséges választéka várt mindenkit, miközben a nagyszínpadról folyamatosan szólt a zene. A város csak hajnal felé csendesedett el a fesztiválnak otthont adó utcák lakosainak örömére.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.