Élet-Stílus

Kína szuperállatokat klónozna

A jövőben „szuperállatokat" tenyészthet Kína, a klónozásos eljárások megoldást jelenthetnek az ország élelmezési problémáira.

„Hatéves kutatás eredményeként kutatócsoportunk már összeállította a „szuperállatok” klónozásához elengedhetetlen génkészletet” – mondta Li-ning, a kutatás vezetője. Eddig többek között 92 sertés-, 11 jak- és 55 szarvasmarhafaj géntérképét állították össze.

A kutató szerint a klónozásnak köszönhetően kétszeresére nőhet a haszonállatok száma, azok húsa pedig minden veszély nélkül fogyasztható lesz, igaz, erről hivatalosan a kormánynak kell majd döntenie. A tenyészállatok számának növelése érdekében nem kizárólag Kínában kísérleteznek klónozással, az Egyesült Államokban például szintén jelentős pénzösszegeket fordítanak az ez irányú kutatások finanszírozására, ám a hivatalos határozat a klónozott állatok biztonságos fogyasztásáról még ott is hiányzik.

Kína az utóbbi években a klónozásos technológiák egyik első számú kutatójává lépett elő, ahol az egészségügyi és élelmezési problémák egy részét is ezzel a módszerrel kívánják megoldani. Az egymilliárd háromszáz milliós lakosságú ország a génkezelt növények egyik legnagyobb exportőre, ám a versenyben megelőzi az export 59 százalékát adó Európai Unió és a 20 százalékos kivitelű Argentína.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik