Élet-Stílus

Nem marad el a szabadtéri Hair

admin
admin

2006. 08. 25. 15:34

Jó időt várnak a szervezők és a meteorológusok péntek estére, ezért reményeik szerint nem marad el Szabadtéren a Sóstói Stadionban megrendezett Hair szuperprodukció, mely ebben a formában kizárólag egyetlen alkalommal lesz látható.

Az előadásra ötezer embert várnak, jegy a helyszínen is kapható, azonban szemfülesnek és legfőképp gyorsnak kell lennie annak aki be akar jutni: az ötezer jegyből csupán két-háromszáz eladatlan maradt.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház társulata 1995 óta játssza a darabot Szurdi Miklós rendezésében. A pénteki előadás a stadion gyepén felállított hatalmas színpadon népes szereplőgárdát vonultat fel, a korábbi csapatot mintegy több száz további szereplő egészíti ki erre az estére. A produkció különlegességét jelzi az is, hogy az amatőr szereplők gázsi nélkül vállalták a fellépést.

A Rado-Ragni-MacDermot szerzőhármas Hair című angol nyelvű darabját Szurdi Miklós és Szurdi András átdolgozásában 1995-ben mutatta be a fehérvári teátrum a Gór Nagy Mária Színitanoda és a Vörösmarty Színház közös produkciójaként, Szurdi Miklós rendezésében, a dalszövegeket Valla Attila fordította magyarra. Az előadás számos szereplőváltozáson ment át az évek során, de a „törzsgárda” a mai napig együtt játssza a Hairt: Berger szerepében Németh Attila, Bukowski szerepében többnyire Szomor György látható; Sheilát Xantus Barbara, Steve-t pedig Várfi Sándor alakítja.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Újabb furcsaság a TV2-n A Piramisban

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.