Élet-Stílus

Megint lecsapnak a rendőrök

Reggel és délután, pontosan munkába menet és onnan hazafelé kell számítani rendőri ellenőrzésre. A gyorshajtókon kívül az illegális buszsáv-használókra, a menet közben telefonálókra és tiltott helyen előzőkre vadásznak.

Újabb rendőrségi akció indult, ezúttal a fővárosba vezető utakon. A Városkapu néven futó fokozott ellenőrzési akció nem újdonság, mivel az elmúlt hetekben is folyt hasonló. Akkor nem egészen két hét alatt 4,1 millió forintnyi bírságot szabtak ki az autósokra, az esetek 80 százalékában gyorshajtás miatt.

Most ismét a fővárosba vezető utakon lesz akció, ahol munkanapokon reggel 6:30-tól 9 óráig, délután pedig 16 és 18 óra között lehet fokozott ellenőrzésre számítani. Az Autópálya Rendőrség, a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vesz részt az ellenőrzésben, amelyben a gyorshajtók mellett fokozott figyelmet fordítanak a közlekedést veszélyeztető autósokra is. Így kiemelten figyelik a buszsávot használókat, a piros lámpán áthaladókat és a menet közben telefonálókat is.

Dr. Szabadfi Árpád rendőr dandártábornok szerint az akció célja, hogy kiszűrjék a súlyos szabálysértéseket elkövetőket, és reményei szerint az ellenőrzések hatására nő az állampolgárok jogkövetése és szabálytisztelete.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik