Élet-Stílus

Elbúcsúztatták Zenthe Ferencet

Végső nyugalomra helyezték pénteken Zenthe Ferencet, a nemzet színészét, akit családtagjai, pályatársai és tisztelői kísértek utolsó útjára Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A hamvasztás utáni búcsúztatás kezdetén művészek és barátok álltak díszőrséget a 86 éves korában, július 30-án elhunyt Kossuth- és Jászai-díjas színész urnája mellett.

“Zenthe Ferencnek megvolt az a különös képessége, hogy az is személyes jó ismerősének tartotta őt, aki soha nem is találkozott vele” – mondta a ravatalnál Hiller István oktatási és kulturális miniszter, hozzáfűzve, hogy “az igazi titok” a művész személyiségében rejlett; valami lefegyverző harmónia áradt belőle, a természetesség. A miniszter hozzátette: Zenthe Ferenc olyan színésznemzedékhez tartozott, amely a XX. századi magyar film- és színjátszás hőskorából nőtt ki, és amely éppen ezért egyszeri és megismételhetetlen.

Budapest főpolgármester-helyettese, Schiffer János búcsúbeszédében arra emlékeztetett, hogy a művész a magyar történelemből annyira hiányzó győzelem örömét lopta be lelkünkbe: “Vele túljártunk a törökök eszén, legyőztük a labancokat, győzött a forradalom és a szabadságharc” – fogalmazott búcsúbeszédében a politikus, aki a művész egy méltatóját felidézve azt hangsúlyozta, hogy Zenthe Ferenc “képtelen volt nem igazat mondani. Nem akart becsapni bennünket semmilyen álruhában. Minden szerepében őszinte volt, mint az életben”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik