Élet-Stílus

Mégsem gyártják a PS3-at

admin
admin

2006. 08. 24. 09:21

Érdekes kijelentést tett egy interjúban a Sony Computer amerikai részlegének elnöke: a PlayStation 3 sorozatgyártása a korábbi hírekkel szemben még nem kezdődött el, így valószínűleg jelentős hiány mutatkozik majd az induláskor.

Kaz Hirai – a Sony Computer amerikai elnöke – egy a Gamespotnak adott interjújában elárulta, hogy a Sony még nem kezdte meg a következő generációs konzol sorozatgyártását, mi több, a japán óriásnál jelenleg azt próbálják eldönteni, hogy az egyes régiókba pontosan hány példányt szállítsanak az első hónapokban. Megalapozatlannak bizonyultak tehát azok a korábbi hírek, miszerint több gyártó már jelenleg is dolgozik az összeszerelésen.

Hirai elmondása szerint az év vége előtt pontosan 2 millió darabbal számolnak, vagyis ezt kell majd elosztani a három legfontosabb régió, Észak-Amerika, Európa és Japán között. Ez nagyjából 700 ezer készüléket jelent régiónként, vagyis biztosak lehetünk abban, hogy a vásárlóknak zavaró hiánnyal kell majd megküzdeniük, legalábbis az első időszakban. Ez a hiány azonban még a piaci elemzők szerint sem feltétlenül hátrány: a kielégítetlen igények még tovább fokozhatják a várakozást, nagyobb érdeklődés keltve, miközben azért valahogy biztosan megoldják majd a folyamatos utánpótlást.

A nyilatkozat érdekessége, hogy nemrég még a sorozatgyártás megkezdéséről, illetve az elkészült komponensek összeszerelésének indulásáról szóltak a híradások. Egyes források szerint az Asus már júliusban leszállított 200 ezer darabot, októberig pedig újabb 1 millió példánnyal készülnek el, köszönhetően a Sonytól beérkező utánpótlásnak. Augusztus elején ráadásul Phil Harrison, a Sony Worldwide Studios elnöke jelentette ki, hogy teljes erővel zajlik a gyártás, és minden készen áll a rajtra. Kérdés, hogy három hónappal a tervezett start előtt melyik hír a valós, és milyen esélyekkel indul neki a cég a rendkívül fontos őszi időszaknak.

A szakértői vélemények megegyeznek abban a tekintetben, hogy a PS3 idővel mindenképpen átveszi majd a vezető helyet, ledolgozva az Xbox korai rajtjából fakadó hátrányt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.