Élet-Stílus

Feltámad az Orion űrhajó

admin
admin

2006. 08. 23. 16:58

Ugyan a klasszikus sorozatban az Orion űrhajó soha sem repült a Holdra, a NASA legújabb űrhajóját mégis a legendás filmsorozat űrjárművéről nevezik majd el.

A most kiszivárgott információk szerint az amerikai űrügynökség már elnevezte a 2014-ben a világűrbe induló űrjárművét. A NASA azt reméli, hogy az Orion névre keresztelt program legalább annyira sikeres lesz amennyire annak idején az Apolló program volt. A Orion űrhajó 2014-re tervezett első útja valószínűleg a Nemzetközi Űrállomásra visz majd legénységet, majd 2020-ig a Hold újra meghódítását is ezen űreszközzel tervezi a NASA.

A távolabbi tervekben természetesen a Mars meglátogatása is szerepel, de az űrsiklókat hamarosan leváltó Orion az űrkutatás számos egyéb területén bevethető lesz. Az új űrrakéta nevét ugyan augusztus 31-ig nem akarták bejelenteni az illetékesek, de úgy látszik a NASA titkai hamar kiszivárognak.

A NASA által tervezett Holdra szállás tulajdonképpen csak főpróbája a hosszú távú űrutazásoknak, amelyekre egyelőre nagyon nehéz felkészülni. Ugyan megkezdődtek az orosz, amerikai, sőt a kínai kísérletek azzal kapcsolatban, hogy az emberi szervezetet miként lehet megvédeni egy több éves repülés káros következményeitől, a Mars utazásra igazán még nem készült fel egyik űrnagyhatalom sem. Az orosz űrügynökség ugyan már embereken is teszteli a hosszú út pszichés és fizikai hatásait, még hosszú évekbe telhet, amíg a gyorsabb űrhajók új generációja leváltja a jelenleg használtakat.

A most kiszivárgott információ szerint az Orion ugyan az alakját a régi Apollo-űrhajóktól örökölte, de NASA komputer-technológiában, elektronikában, az életfenntartó rendszerekben, a meghajtásban és a hővédelmi rendszerekben a ma ismert legfejlettebb technológiát alkalmazza.

Ha minden teszt sikeres lesz 2014-ben felszállhat az Orion, újabb fejezetet nyitva az űrkutatás történelmében.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.