Élet-Stílus

Talmácsi a legjobb Hondás

admin
admin

2006. 08. 18. 16:50

Talmácsi Gábor a hatodik helyen végzett a 125 kcm-esek között a gyorsaságimotoros-világbajnokság 12., csehországi futamának pénteki első időmérő edzésén, Brnóban. Tóth Imre, a géposztály másik magyar versenyzője a 25. lett.

“Az eredményemmel nagyjából elégedett vagyok, azt hiszem, nem sikerült rosszul a kvalifikáció első felvonása. A váltóval és az első futóművel voltak kisebb gondjaim. Azt gondolom, hogy szombaton egy másik gumival jóval gyorsabb leszek. Mindenesetre az első négy helyezett, Pesek, Bautista, Kallio és Pasini jelenleg sajnos egészen más világ.”

A Honda nyergében ülő magyar motoros az időmérő zárása előtt öt perccel még az ötödik volt, ám a hajrában a spanyol Julian Simon (KTM) egy hajszállal jobb időt ért el nála, és elébe került.

Az előrejelzések szerint szombaton már sok felhő lesz az égen és eső is előfordulhat, így a pénteki eredmény meghatározó lehet. A rajtsorrend két időmérő alapján áll össze.

Eredmény (1. időmérő edzés):
1. Pesek (cseh, Derbi) 2:08.810 p
2. Bautista (spanyol, Aprilia) 2:08.853
3. Kallio (finn, KTM) 2:09.176
4. Pasini (olasz, Aprilia) 2:09.276
5. Simon (spanyol, KTM) 2:10.035
6. Talmácsi (Honda) 2:10.058
…25. Tóth (Aprilia) 2:11.885

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

AUCKLAND, NEW ZEALAND - AUGUST 29:  Phil Taylor engages with his fans during the Auckland Darts Masters at The Trusts Arena on August 29, 2015 in Auckland, New Zealand.  (Photo by Michael Bradley/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.