Élet-Stílus

Jövő pénteken temetik Zenthe Ferencet

admin
admin

2006. 08. 14. 17:00

A 86 éves korában elhunyt színészt augusztus 25-én kísérik utolsó útjára a Farkasréti temetőben - értesült a szertartás hivatalos időpontjáról hétfőn az MTI.

A délután kettőkor kezdődő hamvasztás utáni búcsúztatást a július 30-án elhunyt művész színháza, a Madách Színház szervezi – közölte a teátrum művészeti főtitkára. Balogh Erzsébet hozzátette: Zenthe Ferencet, a népszerű Kossuth-díjas, a Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjével is kitüntetett Nemzet Színészét a tervek szerint Hiller István kulturális és oktatási miniszter is a helyszínen méltatja majd.

A Magyar Televízió élő egyenes adásban közvetíti az eseményt, amelyen több pályatárs is beszédet mond. A csak kedden véglegessé váló program szerint Huszti Péter, Horváth Ádám és Trokán Péter is felszólal – tette hozzá a színház munkatársa.

Zenthe Ferenc az ötvenes évektől majdnem az ezredfordulóig, jó negyvenhárom éven keresztül nézett szembe a kamerákkal és lopta be magát a nézők szívébe. Eke Mátéként a Tenkes kapitányában, a Szomszédok Taki bácsijaként egyaránt a közönség kedvence volt. A Szomszédok világgal megbékélt nyugdíjasa, a taxisofőrként dolgozó Taki bácsi azért tudta türelemre inteni feleségét (Komlós Juci) és a nézőket is egyben, mert Zenthe önmagát adhatta a figurában. A sorozatról azt nyilatkozta egyszer Zenthe, hogy sok-sok év után sem unja még, mert a történet a színészekkel együtt alakul, és ők a legtermészetesebb módon tudják benne önmagukat adni. Talán ennek köszönhető az a már említett báj, nyugalom és türelem, ami Taki bácsit jellemezte a Szomszédokban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

3275142 01/17/2018 A young woman at a bus stop in Yakutsk. Bolot Botchkarev/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.