Élet-Stílus

Jövő áprilisra csúszik a Vista?

admin
admin

2006. 08. 11. 09:38

A Gartner piackutató cég szakemberei kitartanak azon állításuk mellett, miszerint tovább csúszhat a Windows Vista operációs rendszer megjelenése, és az új időpont akár jövő április is lehet.

A Microsoftnál természetesen továbbra is makacsul ragaszkodnak a 2007. januári megjelenéshez. „Minden elismerésünk ellenére ebben az ügyben nem osztjuk a Gartner szakembereinek véleményét” – nyilatkozta Robert Lampl, a Microsoft termékmenedzsere. Lampl elmondta, hogy gőzerővel dolgoznak az új operációs rendszeren, és mindenképpen szeretnék betartani a jövő januári határidőt. Ráadásul ebben a kérdésben mindenki optimista a vállalaton belül. Azt ugyanakkor a redmondiak is elismerik, hogy a karácsonyi forgatag adhat némi aggodalomra okot, azonban igyekeznek majd megkönnyíteni az átállást a felhasználók és a cégek számára. „A kereskedők minél nagyobb üzletet akarnak bonyolítani, azonban minket ez most a legkevésbé sem érdekel. Nekünk egy célunk van, mégpedig az, hogy a Vista minősége áll az első helyen” – tette hozzá a menedzser.

„A Microsoft munkatársai nagyon keményen dolgoznak azon, hogy az előrejelzésünket tévesként állítsák be. Azonban ahogy a mondás is tartja, az ördög a részletekben rejlik, és jelenleg ezek a részletek még meglehetősen átláthatatlanok” – írta blogjában Steve Kleynhans, a Gartner Research alelnöke. Kleynhans ugyanakkor kiemelte, hogy történtek látványos előrelépések a Vista bétaverzióinak megjelenése óta.

Mindenesetre aggodalomra adhat okot, hogy a múlt héten, miközben a Microsoft a Black Hat konferencián bemutatta az új operációs rendszert, számos résztvevő annak feltörésén ügyködött. Joanna Rutkowska, a szingapúri COSEINC kutatója meg is tartotta korábban beígért bemutatóját, amelyben a technológia nyújtotta lehetőségek kihasználását demonstrálta. Az általa Blue Pill, vagyis kék pirula névre keresztelt kártevő ugyanis a virtualizációt használja fel saját maga elrejtésére, így szabadon garázdálkodhat a kiszemelt rendszerben anélkül, hogy tartania kellene a vírusirtóktól és egyéb biztonsági eszközöktől, eljárásoktól. Ezt a beépített védelem megkerülésével, valamint az így felhasználhatóvá vált egyéni – digitális aláírást nélkülöző – meghajtó szoftverekkel érte el. A sikeres támadás egyetlen feltétele azonban az adminisztrátori jogosultságok engedélyezése, amely a Vistában – a Linuxhoz hasonlóan – csak az ezt megkövetelő funkcióknál szükséges.

Mindenesetre a konferencia rávilágított arra, hogy van még tennivaló a Vista háza táján, és a fentiek fényében felmerülhet a kérdés, hogy a Microsoft feláldozza-e a korai megjelenést a biztonság érdekében.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.