Élet-Stílus

Schumacher mégis szerzett pontot

admin
admin

2006. 08. 07. 09:51

A verseny utáni ellenőrzésen kizárták Robert Kubicát a BMW versenyzőjét, így Michael Schumacher annak ellenére pontot szerzett, hogy nem ért célba.

A 21. Magyar Nagydíj utáni technikai ellenőrzésen Robert Kubica autója könnyebb volt a megengedettnél. A versenyautó két kilogrammal alatta volt a minimálisan előírt 600 kilogrammos súlyhatárnak.

A BMW-Sauber magyarázata szerint túl hosszan, 51 körön át használták az intermédia gumikat, amik jobban koptak a felszáradt pályán, mint a slick abroncsok, és ez okozta a súlycsökkenést. A felügyelők úgy ítélték meg, hogy a csapat nem szándékosan szegte meg a szabályt, ám ennek ellenére büntetést szabtak ki: kizárták a versenyből Kubicát.

Az első versenyén induló lengyel pilóta a hetedik helyet szerezte meg. Miután ettől megfosztották, így a két Ferraris pilóta eggyel előrébb lépett. Ezzel Felipe Massa a hetedik, Michael Schumacher pedig a nyolcadik lett. A német három körrel a Magyar Nagydíj vége előtt adta fel a versenyt, de a szabályok szerint, így még értékelhető az eredménye.

A hétszeres világbajnok Michael Schumacher örömmel értesült arról, hogy a BMW-Sauber színeiben versenyző Robert Kubica kizárása után mégiscsak szerzett egy pontot a vasárnapi nagydíjon. “A vb-címért folytatott harcban minden pontnak nagy jelentősége van, így természetesen ez jó hír volt számomra. Ezek után már csak tíz ponttal vagyok Fernando Alonso mögött” – közölte internetes honlapján a Ferrari német sztárja, majd hozzátette: véleménye szerint a világbajnokság még teljesen nyílt.

A címvédő és a pontversenyben jelenleg is vezető spanyol Alonso (Renault) szintén kiesett, így öt futammal a zárás előtt továbbra is 100 pontja van, Michael Schumacher 90-nel követi.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.